Nagyszerű évet zárt 2018-ban Kardos Dániel. A fiatal úszó a felnőttek mezőnyében is bizonyított, a serdülők között pedig országos bajnoki bronzérmet szerzett.

Többek között Kardos Dániel is részt vett a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola díjátadóján, ahol az elmúlt esztendő legjobb úszóit köszöntötték.

null

- Ez a rendezvény már évek óta hagyomány az új év elején, most egy picit csúsztunk a dologgal. Tavaly is nagyon eredményesek voltak a gyerekek, nagyon sok minősített versenyzőnk lett és szeretnénk őket felköszönteni ez alkalomból - mondta a rendezvényről Virovecz Richárd, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszó szakosztályának edzője.

A KASI úszói pedig valóban eredményes éven vannak túl. Összesen 142 arany-, 113 ezüst-, és 63 bronzminősítést szereztek, amivel magasra tették a lécet a 2019-es folytatás előtt.

- Szerencsénkre eddig is jó gyerekállománnyal rendelkeztünk, a tavalyi évben létszámban előre léptünk, más egyesületekből is igazoltak hozzánk, illetve új versenyzőket is tudtunk igazolni az utánpótlásunkból. Az országos bajnoki pontversenyben a 32. helyen végeztünk a tavalyi 41. ellenében, illetve a pontjaink számát is majdhogynem megtudtuk duplázni. Ez nagyon-nagy eredmény - tette hozzá Virovecz Richárd.

null

A 2018-as évben a lányoknál Marton Kitti volt a legeredményesebb. Tizenkét alkalommal teljesített aranyjelvényes szintidőt a különböző versenyszámokban, egyben pedig ezüstjelvényt szerzett. Kiemelkedő Turi Csenge tizenkét aranya és Boruzs Bianka tíz arany, valamint három ezüstből álló sorozata is. Mellettük Pálca-Juhász Emese, Király Flóra, Király Zsófi, és Szántó Réka, is rendkívül eredményes volt.

A fiúknál Sárközi Szabolcs tizenhárom aranyminősítéssel büszkélkedhet. Kardos Dániel tizenkét aranya mellé egy, míg Szombathelyi Péter tizenegy aranya mellé két ezüstöt is begyűjtött. Kakuk Koppány nyolc arany és egy ezüstminősítést szerzett.

A sportiskolás úszókat idén Virovecz Richárd vezetőedző, valamint Meiszterics László, Szabó Anett, Hajdu Sándor és Reiner Péter edző készíti fel a versenyekre.

Címkék: kasi, kaposvári sportközpont és sportiskola, úszás