Pénteken 18 órától, a Gödöllő elleni hazai mérkőzéssel folytatja bajnoki szereplését az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata.

Továbbra is jó formát mutatnak a Diamant-lányok, ugyanis 2019-ben is úgy alakulnak az eredményeik, ahogyan azt eltervezték. A közelmúltban sikerült megnyerni az MTK elleni csoportrangadót, legutóbb pedig Balatonfüredről hozta el a csapat a három bajnoki pontot.

A következő ellenfél, a szebb napokat is látott Gödöllő ugyancsak a felsőházi rájátszásba pályázik, és nagy harcot vív a fürediekkel, illetve a budaörsiekkel a nyerő pozíció eléréséért. Grózer György együttesében fiatal tehetségek és rutinos röplabdázók egyaránt megtalálhatók. A két alakulat ebben az évadban már kétszer találkozott egymással, és mindkét alkalommal a somogyiak hagyták el győztesen a játékteret.

Sasa Nedeljkovic vezetőedző tanítványai közül Hegyi Bianka betegség miatt továbbra sem léphet pályára, és még Harmath Zsófia sincs százszázalékos állapotban. A balatonfüredi meccset kihagyó válogatott center, Vacsi Evelin már nem lázas, a hétfőn szerződtetett ütő, Szűcs Kinga pedig már kedden reggel bekapcsolódott az edzésmunkába. A játékos papírjai rendben vannak, így már csak a szakvezetésen múlik, hogy pénteken bemutatkozhat-e új csapatában.

A Kaposvár - Gödöllő összecsapás pénteken 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a belépés ezúttal is ingyenes, a mérkőzést pedig élőben közvetítjük a KaposPont YouTube csatornáján!

Címkék: gödöllő, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, nb1, sport