A 2018. évi M-car Bérautó Kupán 30 csapat vágott neki a küzdelmeknek, ezzel a torna újra a régió legnagyobb labdarúgó tornája lett a két ünnep közötti időszakban. A Városi Sportcsarnok adott otthont a rendezvénynek, ahol az első napon is nagy számú közönség gyűlt össze, a második napon azonban már a játéknap közepétől teltház várta a csapatokat.

Az első játéknapon 4 csoport küzdelmei mentek le egymás után, itt már kialakult a legjobb 16 együttes mezőnyének nagyrésze. Mindegyik csoport kiegyensúlyozottnak tűnt, és noha az utolsó helyezettek nem tudták megszorongatni a legjobbakat, a továbbjutó helyekért mindegyik csoportban nagy harc dúlt.

A középdöntőben aztán többnyire a rutin diadalmaskodott a fiatalság és a rohanós játéktempó felett, de kijelenthető, hogy mindegyik találkozón csak nüanszok döntöttek a negyeddöntőbe jutásról. Ezt mutatják a szoros végeredmények is. A Dream Team, a Som Plast vagy éppen a Nagybajom kiesése azt mutatta, hogy a már itt búcsúztak a dobogóra is esélyes csapatok.

karácsonyi teremfoci

A legjobb nyolc között aztán tovább fokozódtak az izgalmak, minden találkozón egyetlen találat döntött, ráadásul három összecsapáson is csupán egy gól esett. A kaposvári kispályás bajnokság szereplői mellett más városokból is érkeztek együttesek a megyéből, sőt, a szomszédos megyékből is jöttek jelentkezők.

A final fourban aztán megmaradt a végső győzelemre is esélyes csapatok lendülete, és a vezetés tudatában is nyílt, rohanós, izgalmas mérkőzéseket vívtak a felek. A FIFA végül rutinos, összeszokott csapatának köszönhette a döntőbe jutást, a másik ágon az idei év egyik legsikeresebb amatőr kispályás csapata, a nemzetközi porondon is eredményesen szereplő Fapuma FC múlta felül a tavalyi győztest gólszegény, de igen látványos csatában.

A bronzmérkőzésen a kupa védője, a Max Pulzus hiába pihenhetett kevesebbet, hatalmas tempót diktálva végül legyőzte ellenfelét, amely pedig már az első pillanatokban megszerezte a vezetést. Háziék fordítottak, és 2017 után újra dobogóra állhattak, egyedüliként a tavalyi elődöntősök közül.

A fináléban a FIFA 2005 csapata sokáig esélyesnek tűnt, végül azonban a Fapuma feltörte a reteszt és egyetlen találattal jobbnak bizonyult. A döntő egyetlen gólja ellenére végig kiélezett és izgalmas csatát hozott, de kijelenthető, hogy a Fapuma megérdemelten hódította el a serleget.

A FIFA 2005 egykori kiváló játékosa, Kárpáti Kálmán emlékére alapított díjat, a legsportszerűbb csapatnak járó trófeát ezúttal a Cserepad vihette haza. A gólkirályi címet rendhagyó módon olyan játékos nyerte, akinek a csapata már a legjobb nyolc között elvérzett, de Decsi Richárd hét találata elegendőnek bizonyult a cím elnyeréséhez. A torna legjobb játékosa a győztes Fapuma technikás labdarúgója, Balogh Martin lett, aki kétszer is győztes gólt szerzett együttesének, többek között a fináléban is az ő villanása döntött. A legjobb kapus címet Házi László érdemelte ki, aki 50 év felett is a legjobb kispályás kapusok közé tartozik. Összességében elmondható, hogy idén is színvonalas, látványos mérkőzésekkel búcsúzott a Sportpálya 2004 Egyesület az esztendőtől.

Címkék: M-car bérautó, szilveszter, kupa, sport