Az elmúlt időszakban ismét előtérbe került az egyesületnél a ritmikus gimnasztika a látványtánc mellet. A lányok az ősz óta újra nagy erőkkel készülnek a ritmikus gimnasztika versenyekre is Szolnoki Nikoletta edző és Takács-Békési Zsanett vezetőedző segítségével.

A hét végén rendezték meg Budapesten az I. Hópihe Nemzetközi Ritmikus Gimnasztika kupát, melyen a Crystal SC is képviseltette magát három tornásszal. A két napos rangos megmérettetésen számos hazai és nemzetközi tornász lépett szőnyegre, hogy megmutassa tudását a bírók előtt.

Versenyzőik közül Kausz Kitti gyermek korosztályban 24 indulóból az előkelő 12. helyen végzett, míg junior kategóriában 19 versenyzőből Polák Boglárka 5, Balog Larina pedig 6. helyezést értek el kiváló gyakorlataikkal.

A mozgalmasra sikerült hétvégén a ritmikus gimnasztika verseny mellett egy nemzetközi látványtánc versenyen is megmutatták magukat a tornászok. Horvátországban volt ugyanis a Winter International Dance Open Zagreb elnevezésű látványtánc Európa Bajnokság, ahol a számos nemzetközi induló közt az egyesület három versenyzővel képviseltette magát.

Ifjúsági korosztályban Fülöp Kitti Mariann első helyezett lett, míg Polák Barbara és Máté Petra duójukkal felnőtt korcsoportban szintén a dobogó legfelső fokára állhattak fel.

A versenyzők felkészülését Takács-Békési Zsanett vezetőedző, Szolnoki Nikoletta, Horváth Rebeka, Juhász Kata, Barabás Anett és Ledniczky Patrícia edzők segítik.

Címkék: ritmikus gimnasztika, Crystal SC, látványtánc, sport