A Kazincbarcikát látta vendégül a Kaposvári Rákóczi csapata az NB II. Merkantil Bank Liga 21. fordulójában. A zöld-fehérek korábban már összecsaptak a barcikával, ahol egy győztesnek tűnő meccset csak döntetlenre sikerült hoznia a Waltner legénységnek, így most a mindenképp javítani akartak a hazaiak.

A mérkőzés képén is ez látszott, hiszen már az első félidőben, egészen pontosan a 36. percben vezetést szerzett a Rákóczi Nagy Krisztián góljával.

Az 1-0-ás eredmény az első 45 perc végéig már nem is változott.

A második játékrészben tovább hajtott a hazai csapat, aminek meg is lett az eredménye. A mérkőzés hajrájában  Beliczky lőtt a hálóba, amivel beállította a 2-0-ás végeredményt.

A Kaposvári Rákóczi győzelemmel zárta az őszi szezont, így Waltner Róbert fiai az előkelő harmadik helyről várják majd a tavaszi folytatást.

Kaposvári Rákóczi FC–Kazincbarcika SC 2-0 (1-0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 300 néző. V.: Kovács G. (Huszár B., Király K.).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Szabó A., Fodor M. – Szakály A. (Godzsajev-Telmán, 84. p.), Hegedűs D. – Zsiga (Andorka, 76. p.), Nagy K. (Nagy R., 68. p.), Tömösvári – Beliczky. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Kazincbarcika SC: Somodi – Palmes, Belényesi Cs., Fótyik, Mikló – Kiss B., Oltean, Krausz (Takács P., 61. p.) – Tóth L., Olasz D. (Lukács R., a szünetben), Kanalos (Gábor L., 58. p.). Vezetőedző: Gálhidi György.

Gólszerzők: Nagy K. (36. p.), Beliczky (88. p.).

Sárga lap: Mikló (19. p.), Lukács R. (84. p.), Gábor L. (90. p.).

Aki lemaradt, itt viszaznézheti a teljes mérkőzést!

Kaposvári Rákóczi - Kazincbarcika SC

Uploaded by KaposPont on 2018-12-14.

Címkék: Kazincbarcika, győzelem, labdarúgás, Rákóczi, Kaposvár, sport