Ezek alapján kiderült, hogy a három kategóriában mely öt-öt jelöltre adhatják le szavazataikat a rajongók. Akik a legtöbb voksot kapják, december 19-én, az Duna Palotában rendezendő MRSZ évzáró gálán vehetik át az idei közönségdíjakat. A versengésben kaposváriak is részt vesznek, és sportolóink számítanak az Önök szavazatiara is.

A LEGJOBB MAGYAR NŐI JÁTÉKOS/PÁROS kategóriában a RÖAK Kaposvár magyar bajnok strandröplabda kettőse, Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra harcol a közönségdíjért. A két lány az idén megnyerte a tatai és a nyíregyházi ob-fordulót, majd győzött az országos bajnokság döntőjében is. Ezzel Lutter már ötödik, Szombathelyi pedig harmadik bajnoki címét szerezte meg ebben a szakágban. A RÖAK Kaposvár kettőse már a nemzetközi porondon is letette névjegyét, miután az eddigi legjobb magyar helyezést beállítva ötödikek lettek a samsuni World Tour-versenyen, míg a bibionei Beach Volley Marathonon bronzérmet szereztek 90 páros között.

A Lutter/Szombathelyi egységre ide kattintva lehet szavazni.

null

A LEGJOBB MAGYAR FÉRFI JÁTÉKOS/PÁROS kategóriában a Fino Kaposvár SE válogatott ütője, Bozóki Bence jutott el a legjobb ötig. A sportoló tavasszal még Franciaországban légióskodott, a nyáron azonban visszatért Kaposvárra, ahol azóta a Fino egyik alappillérének számít. Tagja volt az Európa Ligában és az Európa-bajnoki selejtezőkön szereplő válogatottnak is. Az Albánia ellen idegenben megnyert mérkőzésen 24 pontjával a találkozó legjobb játékosa volt.

A kaposvári színekben szereplő sportolókra az alábbi linken keresztül lehet szavazni, kérjük, Önök is segtsék egy-egy „lájkkal” a sikerüket!

Bozóki Bencére ide kattintva lehet szavazni.

null

Címkék: szavazás, röplabda, kaposvár, sport