Nem lehettek vérmes reményei a tabella hetedik helyén tanyázó Palota RSC gárdájának a somogyi megyeszékhelyen, a női röplabda NB I. 10. fordulójában. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese esélyeshez méltóan kezdte a mérkőzést, és már az első játszmában szinte tetszés szerint érte el pontjait. 13:3 után sem változott a játék képe, és a szett végére a fővárosiak mindössze 8 pontig jutottak. Az utolsó momentum egy hatásos kaposvári blokk volt, ezzel alakult ki a vendégek számára cseppet sem örömteli végeredmény.

A térfélcsere után a szerb Iricanint Császár Norina váltotta a pályán. Az első két pontot a Palota szerezte, aztán a korábbi válogatott Miklai Zsanett villant, és a házigazda újból kézbe vette az irányítást. A vendégek feladójaként a kaposvári nevelésű Mészáros Zsófia kapott lehetőséget ezen a délutánon, de jó bejátszások híján ő sem tudott lendíteni csapatán. A Diamant-lányok viszont ezekben a percekben pontosan fogadtak és hatásosan támadtak, így fokozatosan nőtt a két együttes közti különbség. A csereként beállt fiatal feladó, Kalmár Viktória pontja után már 18:9 állt a táblán, ezután viszont egymás után öt pontot gyűjtött a Palota. 21:18-nál másodszor kért időt Nedeljkovic edző. Nem sokkal később, Harmath ász-értékű szervája aztán már a 23. pontot jelentette a Diamantnak, Szivós pedig pontot tett a küzdelem végére.

A harmadik játékrészben 7:5-re még a Palota vezetett, aztán újból erőre kapott a hazai együttes. Harmath blokkja és Kalmár, majd Császár foghatatlan nyitása után már nem volt megállás, és az éllovas végül hozta a kötelezőt. Az 59 perces találkozó utolsó pontját Héri Sára szerezte.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Palota RSC 3:0 (8, 21, 18)

Kaposvár, 300 néző. V.: Farkas L., Éri.

Kaposvár: Cesljar 1, Iricanin 5, Harmath 13, Miklai 5, Szivós 5. Vacsi 13 Csere: Kanizsai (liberó), Héri 1, Császár 8, Kalmár 3. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.

Palota: Király 1, Mészáros, Halla 11, Kotlárik 2, Rácz 2, Mester 3. Csere: Magyar, Vandlik (liberók), Benedek 4, Antal A. 4, Misinszki 1. Vezetőedző: Glózik János.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Címkék: palota, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, nb1, sport