Az első félidőben mindkét fél előtt adódtak kisebb lehetőségek, de nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, jobbára a küzdelem dominált. Nagy Richárd lövését könnyedén fogta Halasi Péter, míg Belicky Gergő kapáslövése levágódott az egyik hazai védőről. A másik oldalon csak Zsolnai Richárd fejese talált kaput, de nem okozott gondot Pogacsics Krisztiánnak.

A második félidő elején Pogacsics Krisztián mutatott be nagy védést Dlusztus András fejesét követően, míg a másik oldalon Nagy Richárd lövését fogta Halasi Péter. Egy óra elteltével az aktívan futballozó, korábban Vácon is játszó Nagy Richárd esett el a büntetőterületen belül, a labda Bíró Dominik elé került, aki kevéssel mellé lőtt, de a tizenegyes elmaradt. Ezt követően ismét Nagy Richárd veszélyeztetett: szabadrúgása az egyik váci sorfalba álló kaposvári játékoson megpattant és a lécen csattant, majd Beliczky Gergő ismétlését Halasi Péter bravúrral, lábbal hárította. A hajrára teljesen átvette a mérkőzés irányítását a Kaposvár.

Waltner Róbert: A második félidei hozzáállásunk és játékunk révén megérdemeltük volna a győzelmet, de a váci kapus, Halasi Péter megakadályozott ebben minket. A Vác fegyelmezett, szervezett csapat, kellemetlen ellenfél, így hosszú távon lehetséges, hogy ez az iksz még nagyon értékes lesz.

Zoran Szpisljak: Hat meccs óta veretlenek vagyunk, a csapat megmutatta, hogy helyt tud állni egy olyan ellenfél ellen, amelynek játékosai összesen ezerhatvankilenc NB I-es meccset játszottak. Emellett néhány lehetőséget is ki tudtunk alakítani, és megmutattuk, hogy ha nyílt játékkal próbálnak ellenünk futballozni, annak is megtaláljuk az ellenszerét. Mindebből sok önbizalmat tudunk meríteni.

Vác FC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Vác, 400 néző. V.: Nazsa (Szilágyi N., Baghy).
Vác FC: Halasi – Hegedűs Cs., Dlusztus, Szabó N., Földi – Szekszárdi, Tóth G. – Kákonyi, Zsolnai, Varga Sz. (Csillag, 72. p.) – Murai. Vezetőedző: Zoran Spisljak.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Fodor M., Hadaró – Szakály A. (Andorka, 77. p.), Nagy K. (Zsiga, 62. p.) – Nagy R., Beliczky, Bíró D. – Tömösvári (Horváth F., a szünetben). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Sárga lap: Földi M. (31. p.), Dlusztus (66. p.), Szekszárdi (84. p.), illetve Hadaró (17. p.), Nagy R. (43. p.).

Címkék: vác, meccs, rákóczi, sport