Kihagyott helyzetekkel kezdték a kaposváriak a Vasas elleni rangadót, a vízilabda OB I szombati játéknapján, a vezetést pedig végül a vendégek szerezték meg Halek büntetőjével. Pataki kapufája után, háromszor is veszélyeztethettek a piros-kékek, a negyed vége előtt pedig idősebb Berta József próbálta felrázni a hazaiakat egy időkéréssel. Vogel kiállítása után Juhász-Szelei lőtt fölé, de újabb találat végül nem született az első negyedben.

Krémer bravúrral folytatódott a meccs: Halek büntetőjét fogta a a KVK kapusa, majd Nikola Giga találatával egyenlítettek a hazaiak. Nem sokkal később Szabó Bence juttatta vezetéshez ismét a Vasast, míg Lukács Ábel lövésénél Jónás és a kapufa együtt hárított. Sántavy bombájánál már tehetetlen volt a vendégek hálóőre, a Vasas viszont szinte rögtön visszavette a vezetést. A 3-2-es állás végül nem is változott a nagyszünetig, köszönhetően többek között az újabb Krémer védéseknek.

A montenegrói Nikola Giga egalizált a második játékrész elején, a játékvezetők azonban érvénytelenítették a találatot. Némi közjátékot követően ismét a KVK támadhatott, az újabb Giga-gólt azonban már senki se vehette el a fiúktól. Földi László hívta oda magához övéit, amit egy Vogel találat követett, igaz a vendégek sokáig megint nem örülhettek, Juhász-Szelei Norbert egyenlített. Mindkét oldalon kimaradt helyzetekkel folytatódott a meccs, majd 42 másodperccel a játékrész vége előtt Juhász-Szelei Norbert szerezte meg a vezetést a hazaiaknak.

Giga majd Simon talált be a negyedik negyed elején, 6-5 után pedig Miklós mentette ismét döntetlenre az állást. Egy kaposvári kiállítást követően Mátyok szerezte meg ismét a vezetést a Vasasnak, de erre meg Nikola Giga tudott válaszolni. Az utolsó két percnek úgy vágtak neki a csapatok, hogy 7-7 állt az eredményjelzőn, az újabb Krémer-védést követően pedig ifjabb Berta József durrantott mellé.

A másik oldalon Miklós is elhibázott egy lövést, így 28 másodperccel a vége előtt a győzelemért támadhatott a KVK. Juhász-Szelei próbálkozása végül nem talált utat a kapuba, így 7-7-es döntetlen lett a vége.

Címkék: vasas, vízilabda, kvk, meccs, sport