A két csapat az alapszakasz első hat fordulójában egyaránt hozta a mérkőzéseit, a kaposváriak mérlege annyival jobb, hogy még szettet sem vesztettek az új évadban.

Az MTK ugyancsak jó erőkből álló, komoly terveket megfogalmazó együttes, így mindenképpen érdekes rangadót láthatnak a szurkolók szombaton délután a fővárosban. A Diamant-lányokat több drukker is elkíséri majd a meccsre, így garantált lesz a jó hangulat.

"Az elmúlt hetekben sokat készültünk specifikusan az MTK elleni mérkőzésre, én pedig igazi rangadóra számítok a hangulat ,illetve a játék szempontjából is. Az eddigi mérkőzéseket kihasználtuk a csapatjátékunk felépítésére, és fontos lépcsőfokok voltak a szombati meccshez vezető úton. Az eredményt tekintve pedig folytatni akarjuk a megkezdett szériát" - mondta a KNRC fiatal játékosa, Héri Sára.

"Mindenképp nyerni utazunk Budapestre. Rengeteg edzés van bennünk, emellett taktikailag is felkészültünk, így számomra csak a győzelemre elfogadható. Az eddigi meccseket akadály nélkül hoztuk, a továbbiakban is erre számítok" - tette hozzá a saját nevelésű center, Harmath Zsófia.

"Nagyon várja már a csapat az MTK elleni mérkőzést. Az elmúlt hetekben, hónapokban komoly erőket mozgattunk meg az edzéseken, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és ennek kell gyümölcsöznie a találkozón. Komoly, pontos játékkal, a taktikát betartva ugyanazt a végeredményt várom, amit eddig produkáltunk a bajnoki találkozóinkon" - árulta el a korábbi EB-résztvevő válogatott center, Vacsi Evelin.

Címkék: MTK, Diamant, Kaposvár, sport