A Kecskemét elleni hétvégi rangadó után sem lazíthatnak a Fino Kaposvár röplabdázói. Nagy Péterék 3:1-es győzelmet arattak a nagy rivális otthonában, igaz a siker ellenére még így is maradt bennük némi hiányérzet.

- Kettős érzésem van a mérkőzéssel kapcsolatban, az nyilván nagyon jó, hogy nyertünk 3-1-re, de úgy gondolom, főleg így, hogy az egyik fő játékosuk kiesett a bemelegítésnél, ezért a nyitásfogadásuk nagyon bizonytalanná vált. Én úgy gondolom, hogy egy olyan csapatot, amely ennyire rosszul fogad, azt lehet, hogy furcsán hangzik, de muszáj megverni. Az a legfontosabb, hogy nyertünk, de koncentrációban azért akadtak hiányosságok - mondta a kaposváriak játékosa, Nagy Péter.

A Fino így öt győzelemmel kezdte a pontvadászatot. A jó teljesítményből pedig a nyáron hazatérő Bozóki Bence is alaposan kivette a részét.

- Nagyon jól rajtoltunk, persze a tipikus kisebb nehézségek mindig ott vannak a szezon elején, amikor be kell egy kicsit pörögni, bele kell rázódni az egész bajnokságba, de szerintem egész jól vettük eddig az akadályokat - válaszolta Bozóki Bence.

Az újabb akadály viszont már a nemzetközi porondon vár a somogyiakra, a Challenge Kupa selejtezőjében az osztrák UVC Holding Graz otthonában. A Fino csapatára ráadásul régi ismerősök is várnak majd Ausztriában. A Graz vezetőedzője ugyanis a korábi kaposvári Koch Róbert, egyik másodedzője Mózer Zoltán. A keretben pedig főként a fiatalabb játékosora várnak korábbi ellenfelek.

- Volt kaposvári az edző, illetve egy-két utánpótlás játékos van az én korosztályomból. Igazából ennyit tudunk róluk, sok ideje nem láttam őket, úgyhogy max a videón fogunk egy-két dolgot megtudni róluk - tette hozzá Bozóki.

A továbbra is sérüléssel bajlódó Vajda Tamás nélkül felálló kaposváriak szerdán 19 óra 30 perckor küzdenek meg először a Graz együttesével, Ausztriában.

Címkék: graz, challenge kupa, fino kaposvár, sport