Ki emlékszik már arra, hogy 32 évvel ezelőtt gyanús körülmények övezték az NB II-be való feljutásért vívott osztályozó mérkőzéseket. MÁV DAC, Budafok, Kaposvár alkotta a hármas csoportot, és a Rákóczi a Budafok mögött másodikként is a másodosztályba jutott.

A feljutást aztán újabb siker követte, bajnoki címével az NB I-ig menetelt a zöld-fehér csapat, a másik újonc, a Budafok pedig kiesett a harmadosztályba. Akkor bajnoki mérkőzésen nem kapott ki a Pest megyeiektől a Rákóczi, most viszont újoncként játszhat a tavalyi 14. helyezettel.

- Nagyon nehéz mérkőzés lesz, de mindenképpen nyerni szeretnénk, főleg hazai pályán. Vannak sérültjeink, de jó erőben vagyunk, úgy érzem, sok jó játékosunk van, szerintem pótolni tudjuk őket - mondta a mérkőzés előtt Vachtler Csaba.

A budafoki együttes rapszodikusan szerepel, a 16. helye arról árulkodik, hogy több vereséget is számlálnak, viszont legyőzték a listavezető Gyirmótot és a Mosonmagyaróvárt is, ami Waltneréknek nem sikerült.

- Minden csapatnak megvannak a gyengéi, erősségei, ezeket mi kielemeztük. Megismertük az ellenfelet, megpróbálunk erre építeni, hazai pályán egyértelműen győzelemre játszunk - tette hozzá Fodor Marcell, a zöld-fehérek játékosa.

A kaposváriak mindenképpen szeretnének dobogóközelben maradni, amihez újabb siker kellene. A lendület megvan, a Nyíregyháza ellen már az utolsó percig koncentráltak a fiúk, így van okunk bizakodni.

A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik, melyet élőben követhetnek majd itt, a KaposPonton!

Címkék: budafok, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport