A fiatalon elhunyt kaposvári testnevelő-edző, Lábas Judit emléke előtt tisztelegve immár negyedik alkalommal rendeztek leány mini röplabdatornát a Toldi Lakótelepi Tagiskola tornatermében.

A Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely, az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC és a Toldi Lakótelepi Tagiskola közös eseményén a reggeli megemlékezés után, két pályán hat csapat kezdte meg küzdelmeit, és a körmérkőzéses lebonyolításnak köszönhetően összesen 15 mérkőzés kapott helyet a programban.

Az első helyet végül a Sümeg-Dabronc együttese szerezte meg a Kaposvári Röplabda Akadémia „Sárga” jelű csapata (edző: Pintér Zsanett) ellen. A dobogó harmadik fokára a Szombathelyi Sportiskola fiataljai állhattak fel. A Kaposvári Röplabda Akadémia „Kék” csapata (edző: Kertész Gabriella) a negyedik, a „Piros” elnevezésű alakulat (edző: Szombathelyi Kitti) pedig az ötödik helyet érdemelte ki. A hatodik helyen a veszprémiek végeztek.

A díjakat a kaposvári női röplabdasport egyik alapítója, Vermesné dr. Merő Zsuzsanna adta át. Az U13-as korosztály csapatai a remények szerint helytállnak majd az Országos Mini Bajnokság küzdelmeiben is.

Címkék: Lábas Judit, Kaposvári Röplabda Akadémia, emléktorna, Toldi, sport