Lilov és Johnson két perc alatt kilenc pontot vállalt, 9-0-s futással kezdett a Kaposvár - írja a bb1.hu. Buzásé a TF első élvonalbeli kosara, rögtön triplával fújt ébresztőt, ami be is jött: pillanatok alatt 9-9-re módosult az állás. McCray is hárompontossal mutatkozott be az élvonalban, ismét a Kaposvár vezetett (12-9). Úgy tűnt, kilences etapokra „lőtték be” magukat a csapatok: ismét a Kaposvár húzott el ennyivel a vendégektől (18-9) – ezúttal Spica volt elemében, s hat pontjával rögtön a KKK pillanatnyi legeredményesebb játékosa lett. Azonban Johnson érte el elsőként a tíz pontot: a Kaposvárnak sikerült jobban a hajrá, 26-14-es előnnyel várta a második tíz percet.

Baki egy közelivel szerezte meg a házigazda első nemlégiós pontjait, majd gyorsan elhúztak, s a húszpontos különbséget is elérték 35-15-nél. Itt egy 10-0-s etappal kapaszkodott a TF, rögtön feleződött a hátránya. Sőt, Filipovics majd Szobi pontjaival immár csak hat volt közte, azonban az első félidőt Spica triplája zárta, így kilenccel ment a Kaposvár a nagyszünetben (41-32).

Nagy lendülettel jött ki a második félidőre Fekete Ádám csapata, öt perc alatt 15 pontot dobott öt kapott ellenében, így ismét a húszpontos különbségért támadhatott. A kis híján már húsz pontnál járó Spica és az időközben a mezőny második legeredményesebb játékosává előlépő Hendlein vezetésével aztán át is lépte ezt a határt a hazai együttes, majd a differencia a negyed végéig minimálisan még nőtt is (75-53) a felek között.

Baki majd Lilov tett helyre egy-egy hármast rögtön a negyedik tíz perc elején, a lényegi kérdések ezzel gyakorlatilag el is dőltek – a Kaposvár már nyolcvan fölött (81) járt a TF 53 pontja ellenében. Bogdán hármasa is talált, 13-0-s rohamig jutott a KKK, mire ismét pontot jegyzett – a negyedben először – a TF. Négy perccel a vége előtt nyolc pont hiányzott a százhoz a vendéglátóknak, amit végül Hock közelijével értek el, így 100-61-re nyertek.

Kaposvári KK – SERCO-TF-Budapest 100-61 (26-14, 15-18, 34-21, 25-8)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok,
V.: Pálla Z., Kulcsár T., Lengyel Á. (Várhalmi Zs.)

KKK: JOHNSON 14/3, LILOV 16/9, MCCRAY 13/9, HENDLEIN 17/6, SPICA 22/3. Csere: Baki 7/3, Bogdán 5/3, Halász 2, Hock 2, Harazin 2, Kocsis -, Puska -.

TF: Sarenac 7/3, Buzás B. 8/6, Krnjajski 8/3, MCLANE 16/6, Filipovics 15. Csere: Beák G. 5/3, Szobi D. 2, Meleg G. -, Adegbite -.

Címkék: kaposvári kk, kosárlabda, sport