A cseh alakulat a házigazda Atomerőmű gárdájától szenvedett 98–84-es vereséget.

A harmadik helyért rendezett összecsapáson a somogyiak szereztek némi előnyt az első negyed zárásakor. Ekkor 21–19-et mutatott az eredményjelző. A folytatás már nem sikerült ilyen jól. Az ellenfél kihasználva a kaposvári hibákat egy 25–14-es szakasszal fordított. A nagyszünet után folytatódott a rossz kaposvári sorozat a távoli dobások tekintetében. Lilovék az addigi nyolc kísérletüket elrontották a hármas vonal mögül. A túloldalon jóval eredményesebbek voltak, hiszen a csehek nyolc alkalommal távolról is gyűrűbe találtak. Ez arra is elegendő volt, hogy a záró szakasz előtt hat ponttal vezessenek.

A somogyiak komoly erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, azonban hat pontnál nem sikerült közelebb férkőzni. Az utolsó két percre 88–77-es cseh vezetéssel fordultak a csapatok, a különbséget pedig már csak csökkenteni tudták Spicáék, ledolgozni nem.

Az újabb vereséggel eldőlt, hogy a tolnai városba a kupa címvédőjeként érkező somogyiak az utolsó, negyedik helyen fejezték be az idei Morgen Ferdinánd Nemzetközi Előkészületi Emléktornát.

Címkék: cseh, meccs, kkk, sport