A megyei bajnokság záró fordulója előtt Csöme Zsolt, Magyar Zoltán és Balogh Bálint vezette az élbolyt, így a fiadi viadal még sok izgalmat ígért az elmúlt hétvégén. A nagy érdeklődéssel várt eseményre végül 22-en neveztek, és erős mezőny tagjai szálltak harca az előkelő helyezésekért.

A megyebajnoki címet végül a Marcaliból érkező Magyar Zoltán szerezte meg a kisharsányi Csöme Zsolt és a lullai Kleiber Jenő előtt. A nyílt fiadi verseny győztese a körmendi ifjabb Szájer József lett. A hétvége legjobbjai országos versenyen is megmutathatják majd magukat.

A belépés az idén is ingyenes volt, és a több éves hagyomány is folytatódott, vagyis a verseny tombolabevételét a rászoruló fiadi iskolások kapják majd meg.

Varga Péter ménes-vezető, egykori világbajnok versenyző
Varga Péter ménes-vezető, egykori világbajnok versenyző

Imre Győző, a házigazda Acsa 2001 Kft. ügyvezetője elmondta: a fiadi lovas bázis vezetője, a korábbi világbajnok Varga Péter, aki a fogatosok oktatásával, a lipicai kisménes gyarapodásával foglalkozik. A sportember munkája és hozzáállása remek példa a következő generáció számára is. A 65 ló közül a kancák többsége kiváló minősítést kapott, de nem a „mindenáron” győzelem vagy a lóállomány felelőtlen gyarapítása a cél, hanem az, hogy a történelmi lófajta igazi minőségi bázisra leljen Fiadon és Somogyban.

Fiadon a terveik szerint a következő években a turizmust is célba veszik, a lovassport mellé társulhat a vadászat, valamint a Koppány-völgyi finom ételeket, jó somogyi borokat is programba illesztik, kiegészítve a horgászattal és a vizes sportokkal.

Címkék: lipicai, ménes, fogat, Fiad, , lovas, sport