- Valóban nehéz időszak áll mögöttünk, de úgy érzem, sikerült úrrá lenni a problémákon, és megtalálni a jó válaszokat a megfogalmazott kérdésekre - mondta az egyesület ügyvezetője, Orosz Ferenc, aki a Kaposvári Röplabda Akadémia elnöki posztját is betölti, emellett pedig a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja 2015 óta.

- Sajnos, a csapat nem teljesítette a szezon előtt megfogalmazott célkitűzéseket, vagyis hiába érte el a középszakasz negyedik helyét, majd az Extraliga ötödik helyét, a Haladás elleni osztályozót elvesztette, így elbúcsúzott az elit mezőnytől. A klub és a város vezetői, valamint a támogatók csalódásként élték meg az eredményt, a kudarc miatt pedig elvesztettük a nemzetközi kupaindulás lehetőségét, és két potenciális szponzor is visszalépett a csapat támogatásától. Napjaink magyar női röplabdája megköveteli, hogy fő állású vezetőedző dolgozzon az együttes mellett, és nagy megtiszteltetés, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb Magyarországon dolgozó trénere, Sasa Nedeljkovic elfogadta az ajánlatunkat. Talán ez az elmúlt évek munkájának visszaigazolása is volt, hiszen a szabadkai szakember is úgy fogalmazott: Kaposváron komolyan gondolják a női röplabdát. Zarka Péternek megköszöntük a munkáját, és bízunk benne, hogy a helyi utánpótlásban sikerrel dolgozik majd.

A játékoskeretben ugyancsak jelentős változások történtek.

- Elsősorban az elért eredmény és az új szakvezető kérései befolyásolták a játékoskeret kialakítását. Távozóink közül Sitkey Mariann-nak külön szeretnék köszönetet mondani, mert az elmúlt két évben, csapakapitányként a pályán és a pályán kívül is sokat tett a klubért. A saját nevelésű liberó, Csitári Virág ugyancsak megtette a magáét az egyesületért. Az érkezőkben közös, hogy Sasa Nedeljkovic személye miatt választották Kaposvárt, és nagyon bíznak benne, hogy tanulhatnak, fejlődhetnek az edző kezei alatt. A 13 fős keretben végül három olyan röplabdázó kapott helyet, aki kaposvári születésű (Horváth Alexandra, Harmath Zsófia és Miklai Zsanett), a Kaposvári Röplabda Akadémiát pedig négy tehetséges fiatal képviseli a felnőtt együttesben (Héri Sára, Hegyi Bianka, Kalmár Viktória és Császár Norina). Ketten (Kanizsai Dorottya és Harmath Zsófia) a Kaposvári Egyetemen kezdik meg a tanulmányaikat szeptemberben.

null

Milyen célokat fogalmaztak meg az új szezonra?

- Két évben gondolkodunk egyelőre: az első szezonban szeretnénk visszakerülni az Extraligába, és szeretnénk olyan csapatot kialaktani, amelyre kíváncsiak a nézők, és szórakoztató lesz a produkciója. A második évben, a már elkészülő új sportcsarnokban, a Kaposvár Arénában, szeretnénk megcélozni a négy közé jutást. Tudjuk jól, hogy sok múlik az anyagiakon, de bízunk benne, hogy a magas szintű szakmai munka meghozza majd a titkon remélt sikert.

Mennyiben számíthatnak az akadémia fiataljaira?

- Kaposváron napjainkban 180 lány és 60 fiú röplabdázik a különböző korosztályos csapatokban, ami önmagáért beszél. Az egyik legfontosabb célunk, hogy a legtehetségesebb fiatalok megkapják a megfelelő képzést, és eljussanak a felnőtt együttes keretéig. Sasa Nedeljkovic vezetőedző többször is kifejezte szándékát, hogy szeretne segíteni a helyi edzőknek ebben a munkában. A Kaposvári Röplabda Akadémia komoly terveket fogalmazott meg az előttünk álló évekre, és a TAO-körbe kerülésnek köszönhetően a lehetőségek is adottak az előre lépésre. Bízunk benne, hogy az ország egyik kiemelt képzőközpontjaként röplabdás munkacsarnok is segíti majd a munkánkat, 2019 őszén pedig a Munkácsy gimnáziumban olyan labdajáték-osztály indulhat, amelyben központi szerepet kap a sportágunk. Kaposvár immár hivatalosan is férfi-női régióközpont lett, ami nem csak nagy lehetőség, hanem komoly felelősség is. Szeretnénk élni vele, a város támogatásával, a várossal együttműködve.

null

A nyár üde színfoltja volt a strandröplabda szakosztály teljesítménye.

- Nem titkolt célunk, hogy egy komoly strandröplabda-bázist alakítsunk ki városunkban, és tudatosan, lépésről lépésre haladunk előre. Jelenleg több mint negyven, leigazolt utánpótláskorú versenyzőnk van, a többségük végig edzette a nyarat a Virágfürdőben, három edzőnk irányításával, ráadásként több versenyen is rajthoz álltak fiatal kettőseink. És hogy a példaképek is testközelben legyenek, immár kaposváriként láthatjuk a versenyeken a legjobb magyar női párost. Augusztus 15-től immár 100 százalékosan kaposvári színekben szerepel a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra duó. A két lány nagy csatában szerezte meg a 2018-as magyar bajnoki címet, emellett több nemzetközi versenyen is kiválóan helyt állt a nyáron. A Kaposvári Röplabda Akadémia strandröplabda szakosztálya 2020. augusztus 31-ig kötött szerződést a két sportolónővel, és egyértelmű cél a további eredményes hazai és külföldi szereplés. A két lány nagyon motivált, továbbra is sikerre éhes, és számos nemzetközi eseményen képviselik majd a várost és a klubot az olimpiai ciklus végéig. Lutter Eszter a magyar strandröplabda sport meghatározó alakja, ötszörös magyar bajnok, emellett a téli olimpiák programjába hamarosan bekerülő hóröplabda magyar bajnoka és EB-9. helyezettje. Egyesületünk pedig, partnereinkkel együttműködve, jövőre szeretne hazai és nemzetközi versenyeket is Kaposvárra hozni. Érdekesség, hogy Lutter Eszter húga, Lutter Liza, és Szombathelyi Szandra ikertestvére, Szombathelyi Kitti ugyancsak egy párt alkot a strandröplabda-pályákon, és ők is a RÖAK Kaposvár színeiben szerepelnek már.

Mivel lenne elégedett a következő évaddal kapcsolatban, ha egészében nézzük a kaposvári röplabdát?

- Kulcsfontosságú lenne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan együtt gondolkodjunk, és egy irányba haladjunk. Csak ez lehet az alapja a további sikeres működésnek. Közös érdekünk, hogy a férficsapat az ország legjobbjai között maradjon, a női együttes pedig stabilan helyet kapjon a legjobb hat mezőnyében. Kizárólag Kaposvár mondhatja el magról, hogy élvonalbeli női és férfi együttese van, és egy olyan akadémiája, amely egyedülálló az országban. Reméljük, valóra váltjuk az álmainkat az előttünk álló években!

Címkék: új szezon, kaposvári röplabda akadémia, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, sport