Balatonlellén igazán stílszerűen búcsúztatták a nyarat, hiszen a város legkedveltebb turista célpontjának számító Napfény strandon szerveztek mezítlábas futást, vízben és a homokos tóparton. A szervezőknek köszönhetően, augusztus utolsó szombatján is élettel telt meg a plázs, pedig az időjárás nem éppen a strandolásnak kedvezett.

null

Az erősen fújó szélnek köszönhetően az ötletgazdák által beharangozott tengerparti élmény valósággá vált, hiszen a víz színe és a tarajosan fodrozódó hullámok mind ezt a képzetet keltették.

A „Fuss Neki!” stábja, áprilisban már bizonyított, mikor közel ezer embert mozgatott meg balatonlellei futóversenyén. Akkor és most is az ország minden tájáról érkeztek a mozgás szerelmesei, de a mostani kihívás mindenkinek új volt, hiszen mezítláb a víz erejének kitéve, igazán kalandos megmérettetésen vehettek részt a futók.

null

A közös bemelegítést követően az első futam a gyermekeké volt, akik ötszáz méteren bizonyíthattak. Majd a felnőttek következtek, akik ezerötszáz és háromezer métert futottak homokban és vízben felváltva, a kijelölt pályát többször megismételve.

Erőt próbáló verseny volt, de a kiváló szervezőmunkának köszönhetően, semmilyen sérülés nem történt, ami persze annak is betudható, hogy itt senki nem vette túl komolyan magát! A hangsúly a közös mozgáson és a jó hangulaton volt. Igazi nyárzáró dzsembori volt ez, ahol a sok mosolygós, elégedett arcot elnézve, borítékolható a jövő évi fokozott érdeklődés.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Nagy Tamás főszervező elmondta, hogy közel ötszázan neveztek az idei versenyre, amit – tekintettel arra, hogy első ízben tartották -, kifejezetten sikeresnek értékelt. Az időponton sem változtatnak, hiszen a rendezvénynek szezonhosszabbító szerepet is szánnak, mint, ahogy a jövő áprilisi futóverseny is hasonló szándékot tükröz. Egyet megígért a főszervező, ha további támogatókat talál kezdeményezéséhez a következő Beach Run, a mezítlábas futás élményén kívül, igazi meglepetéseket is tartogat majd a versenyzőknek, hiszen ötletekben nincs hiány!

Címkék: beach run, futóverseny, balatonlelle, sport