Valósággal potyogtak a gólok a Sportpálya 2004 Egyesület szezonnyitó kispályás tornáján. A városligeti pályákon végül öt csapat gyűlt össze, hogy eldöntsék az első hely sorsát.

"Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódóan kerül megrendezésre ez a torna a Sportpálya 2004 Egyesületnek a szervezésében. Öt csapat jött össze erre a megmérettetésre, általában ezek a tornák jó hangulatú, sportszerű mérkőzéseket szoktak hozni, bízunk benne, hogy a mai nap is így lesz, hiszen az a lényeg, hogy augusztus 20-án jó hangulattal tudjuk ünnepelni ezt a nagyszerű ünnepet." - árulta el a főszervező, Böröczi Zoltán.

kispálya

A tornán a már jól megszokott csapatok mellett, új társaságok is feltűntek. A Sportpálya 2004 Egyesület közben gőzerővel készül az őszi kispályás bajnokságokra, ahova továbbra is várják a csapatok jelentkezését.

"A szezonunk indul majd szeptember elején, jelentkezni még a honlapunkon látható elérhetőségeken lehet, várunk mindenkit, aki szeretne részt venni a városi kispályás bajnokságban, szervezett keretek között, azoknak van még lehetőségük jelentkezni augusztus végéig." - tette hozzá a főszervező.

Az augusztus 20-i kispályás tornát végül a CD-Box együttese nyerte, megelőzve a Reál Margit csapatát, míg a harmadik helyre a Fradi Team futott be.

Címkék: torna, kispályás, labdarúgás, sport