Az ötven éves Zimány András azt mondja magáról, hogy átlagos úszóteljesítményre képes, de a sportot magát nagyon szereti. Olyannyira, hogy régi vágyát sikerült most teljesítenie. Három éve tervezi, hogy átússza a Balatont hosszába, de most rá is vette magát, hogy leússza a 80 kilométeres távot Balatonkenesétől Keszthelyig. 

Az extrém teljesítményt Zimány András négy napos úszással vitte véghez. Esténként természetesen megállt pihenni, de minden már nap korán reggel vízbe szállt, hogy leússza az adott napi 15-20-25 kilométerét.

"Megcsináltam! Egy régi álom, illetve 3 év munkájának gyümölcse érett be 2018 augusztus 9.-én, Keszthelyen" – kezdi beszámolóját az úszó a  Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának honlapján.

"2015-ben az orvos szólt, hogy kezdjek magammal valamit, mert kezd tönkremenni az egészségem. Tíz év mozdulatlanság után végre ismét elkezdtem egy felkészülést, majd el is mentem egy hagyományos Balaton-átúszásra. Rákaptam a sportolókról szóló cikkekre, majd egy nálam idősebb hosszútávúszó elképesztő teljesítményei rávilágítottak: nincs lehetetlen. Én csak a Balatont akarom végigúszni, de tíz éve halogattam a megvalósításhoz szükséges edzések megkezdését.

balaton átúszás hosszában

Magam sem tudhattam, mi fog belőle kijönni, de így, ötven évesen, úszni átlagosan tudó, de azt nagyon szerető emberként végre tudtam, mit akarok. Nem mindenki volt biztos abban, hogy normális vagyok. Ráadásul, nem véletlenül, el is kezdtem világgá kürtölni az őrültségnek tűnő célt. Tudtam, hogy ha ezt teszem, nem fogom elengedni az álmot a nehéz időszakokban sem.

Érett a gyümölcs, amit ideje volt leszüretelni. Utólag bevallom, kicsit féltem tőle. Oktatóim és barátaim bíztattak, sok erőt adtak ahhoz a flegmasághoz, hogy egy ilyen őrültségbe tényleg belevágjak. Feleségem nem értette, hogy miért fontos nekem az, hogy három-négy napig szenvedjek és vért izzadjak egy ilyen cél megvalósításához. Én sem gondoltam már rég, hogy örömúszás lesz nyílt vízen nyolcvan km-t teljesíteni. Ezzel párhuzamosan elindult felém egy soha nem tapasztalt szeretet-és elismerés hullám."

További fotókért és a teljes beszámolóért ide érdemes kattintani.

Címkék: Zimány András, hosszában, extrém, átúszás, sport, Balaton