Az első győzelem megszerzéséért lép pályára a Kaposvári Rákóczi vasárnap 19 órakor a Credobus Mosonmagyaróvár ellen. Az előző körben egy jó első félidőtt produkálva döntetlent játszott a Waltner legénység a Kazincbarcika ellen, most viszont már a három pontért lépnek pályára a hazaiak.

"Azért dolgoztunk egész héten, hogy végre megszerezzük az első győzelmünket a bajnokságban. Az sajnos nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a héten ketten is megsérültek, így a kezdőcsapatból már négy játékosra nem számíthatok. Mindezektől függetlenül úgy készülünk, hogy hazai pályán nyerni akarunk. Bízom benne, hogy akik lehetőséget kapnak, élnek majd vele. Lendületet adhatna a csapatnak, ha végre sikerülne győzni. Erre nagy lehetőségünk volt a Kazincbarcika ellen, de akkor sajnos nem sikerült. Azért dolgozunk, hogy az ilyen kiélezett mérkőzéseket legközelebb sikerüljön megnyernünk. Azt már látjuk, hogy az NB II. más kávéház, mint az NB III. Ha itt hibázunk, egyből büntet az ellenfél, míg a harmadosztályban belefértek ezek a kisebb-nagyobb hibák. Ebből megpróbálunk tanulni. A játékosoknak végig koncentrálnia kell a kilencven perc során és bele kell tenniük a mérkőzésbe a megfelelő futómennyiséget, az akaratot és az alázatot, s ennek biztosan meglesz az eredménye"  – nyilatkozta Waltner Róbert, vezetőedző a Rákóczifc.hu-nak.

A Rákóczi vasárnapi ellenfele, a Mosonmagyaróvár az első fordulóban kikapott Békéscsabán, majd a másodikban egy pontot szerezett a Nyíregyháza ellen. Az óváriak az előző szezont szintén a másodosztályban töltötték, s a tizenötödik helyen zárták a pontvadászatot. 

A vasárnap 19 órakor kezdőd mérkőzést oldalunk élőben közvetíti.

Címkék: Mosonmagyaróvár, vasárnap, meccs, rákóczi, sport, labdarúgás, Kaposvár