Forró és izgalmas - e két jelzővel túlzás nélkül illethetjük a júniusban a tatai fordulóval kezdődő, a döntővel a Lupa-tónál záruló, az MKB-Pannónia Alapkezelő által támogatott strandröplabda-bajnokságot. Az egész nyarat átívelő izgalmas sorozatban persze olykor esett az eső és fújt a szél, de alapvetően a nyári melegben nagyszerű csatának lehettünk szemtanúi a homokon. És csak most jön a java!

A férfiaknál mindenképpen, hiszen ahány forduló, annyi győztest avattak. Tatán a Kiss Dániel, Takács Gergely kettős győzött, hogy aztán három héttel később már ne bírjon az ifjonti erőt képviselő Hajós Artúr, Stréli Bence duóval Nyíregyházán. Dunaújvárosban pedig már az arra az állomásra összeálló, tavaly közösen sikeres Bán Viktor, Rozgonyi Bálint jött, látott és győzött. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a héten az U22-es bajnokságot megnyerő, felnőttfordulón is érmes Benkő Balázs, Oláh Botond párosról. Ember legyen a talpán, aki megmondja, melyikük érhet révbe hétvégén.

A nőknél valamivel egyszerűbb a képlet, hiszen a nemzetközi versenyeken is eredményesen teljesítő Lutter Eszter (Gödöllői RC), Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár) kettős kiemelkedik a mezőnyből, a háromból két fordulón sem talált legyőzőre. A harmadikon viszont már igen, a Háfra Dominika, Szabó Dorottya kettős az elődöntőben múlta felül Szombathelyiéket, majd diadalmaskodott is Dunaújvárosban. Valami azt súgja, hogy a Lutter, Szombathelyi páros a döntőben is képes lehet a győzelemre. Ha összejön az aranyérem, Lutter az ötödik, Szombathelyi a harmadik bajnoki elsőségét szerzi - de az első közösen.

A férfi és női főtáblán - amely pénteken alakul ki, mivel holtverseny volt több döntős helyért is - a legjobb 16-16 páros szerepel. A szokásos kétvereséges vigaszágas rendszerben zajlanak a küzdelmek, azaz egy vereség után még van lehetőség javítani. Az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság díjazása pazar, bruttó kétmillió forinton osztozkodnak a legjobbak, plusz a két nem győztes párosa egy évre megkapja a Volkswagen Polo személyautót. Ahogyan eddig is, a támogatóknak köszönhetően most is értékes tárgynyeremények találnak gazdára.

A nézők sem távoznak üres kézzel, hiszen a Lupa-tavon az izgalmas küzdelmek és a remek hangulat mellett ajándékok várnak rájuk. Szombaton és vasárnap is 9-kor kezdődik a program, szombaton kialakul az elődöntő párosítása, míg vasárnap a helyosztókat vívják – a döntőket déltől élőben közvetíti az M4 Sport. A héten a különböző utánpótlás-korosztályok döntői előzték meg a felnőttek fináléit.

Címkék: Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra, bajnokság, strandröplabda, sport, Kaposvár