Minden készen áll a vasárnap rajtoló Intersport Ifjúsági Sport Fesztiválra, amelyből természetesen a helyiek is kiveszik a részüket - hangzott el az eseményt felvezető mai sajtótájékoztatón.

Kaposvár alpogármestere elmondta: a rendezvény több mint száz milliós bevételt jelent a város számára.

- Több mint 100 millió forintot hagynak itt, sőt ha másfajta számokat nézünk, akkor akár 200 millióval is számolhatunk. Ennyi pénz fordul meg itt a városban, ami nagyon jó a helyi vendéglátósoknak, szállodáknak, apartmanoknak - mondta Dér Tamás.

Kaposvár polgármestere azt is hozzátette: a rendezvénynek hosszútávon is a somogyi megyeszékhely lehet az otthona, köszönhetően a városban zajló sportberuházásoknak.

null

A sporteseménynek már 14. éve ad otthont a város. A fesztivál pedig ezidő alatt szinte egyeduralkodó lett a régióban.

- A régióban mi vagyunk az egyedüli fesztivál, ahol több kontinensnek a csapatai vesznek részt. A környező országokban lévő hasonló kisebb sportrendezvényeken főleg helyi csapatok vannak, ez a sikernek a fő kulcsa. Összekötjük a keleti csapatokat a nyugati csapatokkal - tette hozzá Hangai István, az Intersport Ifjúsági Sportfesztivál szervezője.

Az idei fesztivál vasárnap rajtol, és ebben az évben is labdarúgásban, kosárlabdában, röplabdában és kézilabdában mérhetik össze tudásukat a csapatok.

Címkék: intersport, sportfesztivál, ifjúsági, Kaposvár