Az NB III. Közép csoportját megnyerő Duna Aszfalt Tiszakécske VSE együttese ellen lépett pályára Solton csapatunk. A jó iramú, harcos mérkőzés első félidejében még nem esett gól, majd a másodikban a kécskeiek szereztek vezetést. Csapatunk a próbázó, Dombi Gergő találatával egyenlített. A küzdelmes találkozón több helyzetet alakítottunk ki, de újabb gólt már esett, pedig két alkalommal is a kapufa mentette meg a Tisza-partiakat.

A mérkőzésen Szakály Attila és Nagy Krisztián betegség miatt nem léphetett pályára.

Waltner Róbert: "Ahhoz képest, hogy az előző nap két megterhelő edzésen vettek részt a játékosok jó teljesítményt nyújtottak. Tetszett a játék, de helyenként még fejlődnünk kell. Két ellentétes félidőt játszottunk, a másodikban négy száz százalékos ziccerünk is volt, amelyből csak egyet használtunk ki. Hátrányból sikerült egyenlítenünk, s a hozzáállással is elégedett vagyok. Az elsőben félidőben a fiatal, ’99-es Tratnyek Dániel jobbhátvédként kapott lehetőséget, a másodikban pedig többen nem a posztjukon játszottak. Nagy János védekező középpályásként is megállta a helyét, s a próbajátékon lévő Csernyák Martin is jó benyomást tett rám."

Kaposvári Rákóczi FC–Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 1–1 (0–0)
Solt.

Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics – Tratnyek, Ur, Lakatos, Hadaró – Hegedűs D., Godzsajev – Zsiga, Ivancsics, Bíró – Andorka (Herzsenyák, 30. p.). II. félidő: Slakta – Vachtler, Szabó A., Horváth A., Fodor M. – Nagy J., Csernyák – Dombi, Beliczky, Kollega K. – Herzsenyák (Rajczi, 60. p.) Vezetőedző: Waltner Róbert.

Kaposvári gólszerző: Dombi

Címkék: Tiszakécske, NB II, Rákóczi, sport, Kaposvár