A 3-as és 4-es poszton is bevethető, amerikai Toney McCray percekkel ezelőtt írta alá a 2018-19-es szezonra szóló szerződését és ezennel ő a második légiósa Fekete Ádám alakuló csapatának.

McCray 2012-ben végzett a Nebraska egyetemen, ahol 9.9 pont, 4.6 lepattanó, 1.3 gólpassz és 1.0 szerzett labda volt az átlaga. Első profi szerződését Mexikóban, a Toros Nuevo Laredo csapatával írta alá. Ezt követően megfordult Litvániában, Luxemburgban és Argentínában is.

null

2015 nyarán a ciprusi BC Apollon Limassol csapatához igazolt, ahol 18.3 pontos átlagával a liga második legjobb pontszerzője volt, de emellett meccsenkénti 6.9 lepattanó, 2.2 gólpassz és 1.5 szerzett labda is került a neve mellé.

Ciprus után Lengyelországba tette át székhelyét, ahol 37 mérkőzésen lépett pályára az Anwil Wloclawek színeiben, itteni statisztikái: 7.8 pont, 4.1 lepattanó, mezőny: 57.9%, 3 pontos: 31.7%, büntető: 77.8%.

A 2017/18-as szezont a német másodosztályban szereplő VfL Kirchheim Knights csapatában kezdte meg, ahonnan 2017. decemberében a MAFC-hoz igazolt, ahol bizonyította, hogy képes a hazai mezőny élcsapatai ellen is kimagasló teljesítményre, hiszen egyik legjobb mérkőzése éppen a bajnok Szolnoki Olaj KK ellen volt, amikor is 23 pontos és 12 lepattanós dupla-duplajávával hívta fel magára a figyelmet.

Toney McCray Hungary 2018 Unstoppable

Uploaded by MVC Studio HIGHLIGHTS Milos Vasovic on 2018-03-28.

A Sopron elleni playout során is mindent megtett, hogy csapata kivívja a bennmaradást, a mindent eldőntő május 15-én Budapesten rendezett mérkőzésen 32 pontja és 14 lepattanója is kevésnek bizonyult.

Címkék: Toney McCray, mafc, kaposvári kk, kosárlabda, sport