A magyar férfi röplabda válogatott az Ezüst Európa-liga csoportkörének ötödik játéknapján Tiranában lépett pályára Albánia ellen - írja a hunvolley.hu. Bogdan Tanase szövetségi kapitány játékosai az eddigi legjobb teljesítményükkel rukkoltak elő és egy elképesztően izgalmas mérkőzésen végül 3:2-re győztek, megszerezve ezzel első győzelmüket a sorozatban. A Fino Kaposvár SE színeit Nagy József és Kalmár Ákos képviselte a találkozón.

Nagyszerűen kezdték a mérkőzést a mieink, hiszen bár a találkozó első pontját a hazaiak szerezték, szerencsére a következő kettő a miénk lett, sőt, a remek befejezéseknek köszönhetően 6:2-re megléptünk. Az albánok azonnal ki is kérték első idejüket, amely után 6:4-re felzárkóztak, de két pontnál közelebb nem engedtük őket, egészen a szett közepéig. 12:12-nél sajnos egyenlítettek, ráadásul, a vezetést is átvették, ami érezhetően megzavarta a pályán lévőket, Bogdan Tanase szövetségi kapitány 18:15-nél magához is hívta a játékosokat. Hatottak az intelmek, hiszen sorozatban három pontot szerezve újra egyenlő volt az állás, a fordítás viszont nem akart összejönni. A játszma hajrája rendkívül kiélezettre sikerült, fej-fej mellett haladtak a csaptok, 23:23-tól egészen 26:26-ig felváltva jöttek a pontok, utána viszont Kaszap Tamás két remek adogatásával végül miénk lett az első játékrész (26:28).

A második szettet is jól indítottuk, 4:2-re, majd 6:3-ra is vezettünk, utána viszont az albánok percei következtek és egyenlítettek. Ezen a napon azonban mintha vért ittak volna a fiúk és nagyszerűen reagáltak a nehéz szituációkra is: 11:7-nél négygólos előnyre tettek szert, amit az albán szakmai stáb újabb ideges időkérése követett. Ezúttal a hazai játékosok is megfogadták az intelmeket, hiszen 13:13-nál utolérték a magyar csapatot és 16:15-nél először a játszmában előnybe kerültek, de megint tudtunk váltani és mi jutottunk el 20 pontig először, akkor, amikor az albánok csak 17-nél jártak. Szerencsére az első játszmához hasonló izgalmak a hajárban ezúttal elmaradtak, nagyszerűen, végig koncentráltan játszva 25:19-es különbséggel lett a miénk a második szett.

A harmadik játszmára elővették a vésztartalékokat az albánok és a szett elején 8:3-ra elléptek, így ezúttal Bogdan Tanse részéről volt indokolt az időkérés. Sajnos hazai szempontból ennek ellenére a blokkokról és a hálóról is rendre szerencsésen pattantak a labdák. Szó sem volt azonban arról, hogy feladtuk volna, de három pontnál közelebb nem tudtunk zárkózni. Egészen Bozóki Bence nyitásáig, aki nagyszerű szervájával 13:11-re módosított az állást. Ekkor érezhetően lendületbe jöttünk, Albánia időkéréssel próbált kizökkenteni minket a ritmusból, de nem sikerült és 13:13-nál utolértük a házigazdát, 16:15-nél pedig már nálunk volt az előny. A meccsben maradásért küzdő albánok mindent egy lapra feltéve kockáztattak, taktikájuk pedig eredményesnek bizonyult, mert 19:17-re fordítottak és innen már nem engedték ki a játszmát a kezükből, 25:21-el összesítésben 2:1-re szépítettek.

A negyedik szettet is az albánok kezdték jobban, de szerencsére ezúttal nem engedtük el őket nagyon, 4:1-ről jöttünk fel 4:4-re, onnantól pedig újra felváltva jöttek a pontok, a játszma közepénél, 12:12-nél is megjósolhatatlan volt, ki örülhet majd a végén. A meccs jelenete egyébként éppen ekkor történt, Deák Márk liberóként óriásit mentett egy horvát lecsapás után, labdája pedig behullott az ellenfél térfelén, így szabályos pontot ért el. A kiélezett csata azonban tovább folytatódott, 17:17-nél is egyenlő volt az állás, utána viszont két ponttal megléptek a hazaiak, jött is a magyar időkérés és a menetrendszerű egyenlítés: 19:19, majd 21:21, ekkor a hazai kispad kért időt. Sajnos náluk is bevált, 23:21-nél közel kerültek a szett megnyeréséhez és az egyenlítéshez, ám sorozatban háromszor voltunk eredményesek, így mérkőzéslabdához jutottunk, amely viszont kimaradt. Ez sajnos megbosszulta magát, 29:27-el ugyanis egy maratoni csata után egyenlítettek az albánok.

A döntő szett eleje a miénk volt, kétpontos előnyre tettünk szert, amelyet folyamatosan tudtunk is tartani, 8:6-nál történt a térfélcsere. A fordulásból a vendéglátók jöttek ki jobban, azonnal egyenlítettek, utána viszont újabb két magyar pont következett és máris visszaállt a különbség, sőt, Blázsovics Péter lecsapása után először a játszma folyamán három volt a különbség. A lendület kitartott, 15:9-el miénk lett a játszma, így 3-2-vel a mérkőzés is.
A válogatott Érden zárja az Ezüst Európa-ligát, június 6-án szerdán Fehéroroszország lesz az ellenfél.

FÉRFI EZÜST EURÓPA-LIGA, 5. FORDULÓ:

ALBÁNIA - MAGYARORSZÁG 2:3 (–26, –19, 21, 27, –9)
Tirana, 150 néző. V: Rogics (szerb), Feshti.

ALBÁNIA: Deliu 1, HUSAJ 20, Malaj 2, QAFARENA 23, KOCI 18, Gjoklaj 1. Csere: Kola (liberó), Arapi 4, Qepa, Gaxiri, Kula 6, Baruti. Szövetségi kapitány: Jovan Melkas.

MAGYARORSZÁG: KASZAP 9, BOZÓKI 24, SZABÓ A. 12, Gebhardt N., Dávid Cs. 12, Nagy J. 10. Csere: Deák (liberó), Kalmár 1, Blázsovics 7, Magyar. Szövetségi kapitány: Bogdan Tanase.

Bogdan Tanase: "Nagyon boldog vagyok és büszke a győzelemre, megérdemelték a fiúk, mert nagyot dolgoztak. Óriásit harcoltak, ez az attitűd hiányzott eddig a játékunkból. A sikerünk értékét növeli, hogy immáron az ötödik meccsünket játszottuk rövid időn belül, mégis a legfontosabb pillanatokban tudtunk élesek maradni."

Címkék: válogatott, Fino, röplabda, Kaposvár, sport