Péntektől vasárnapig Budaörsön küzdenek az ország legjobb röplabdacsapatai az U21-es Nemzeti Bajnokság végső helyezéseiért. A fiúk hatos mezőnyében ezúttal is ott találjuk a Fino Kaposvár legénységét, és a fiúk címvédőként idén sem szeretnének érem nélkül hazajönni.

"Az idei mezőny eléggé kiegyenlített, véleményem szerint a Kaposvár, a Kecskemét, a Szolnok és a Pénzügyőr hasonló játékerőt képvisel. Az elmúlt hetekben igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a háromnapos budaörsi tornára, és szeretnénk éremmel hazatérni. Bögöly Gábor és Kalmár Ákos a felnőtt válogatottal szerepel mérkőzésen a hétvégén, így rájuk nem számíthatunk, Keen Cameron viszont itt lesz velünk a döntőn." - mondta honlapunknak a Fino vezetőedzője, Demeter György. 

A csapat pénteken délelőtt 3-0-s győzelemmel mutatkozott be a MAFC ellen, délután 4 órától pedig a Pénzügyőr elleni csoporttalálkozó következik a sorban. A másik csoportban a Szolnok, Kecskemét, Dunaújváros hármas kapott helyet. Ha a Fino mindkét meccsét behúzza, már biztos résztvevője lesz az elődöntőnek, és szombaton csak a késő délutáni órákban szólítják majd pályára.

Címkék: Fino, junior, Kaposvár, sport