Az osztályozó-párharc ötödik mérkőzésén, idegenben biztosította be Extraliga-tagságát a Hungast Haladás női röplabdacsapata az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese ellen. A vendég vasiak 69 perc alatt győztek 3:0 arányban.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első négy mérkőzésén mindkét csapat hozta a hazai meccsét, így a papírforma alapján a kaposváriak várhatták kedvezőbb helyzetből a záró felvonást.

Ehhez képest a vendégek kezdtek jobban és pontosabban, a Diamant pedig csak futott az eredmény után. Amikor a házigazda felzárkózott, rendre új erőre kapott a Haladás, és végül sikerült behúznia az első szettet. A térfélcsere után is a vasiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, és mindig megtalálták ellenfelük gyenge pontját.

A játszma közepén már hat ponttal is mentek Bagyinkáék, és hiába kapaszkodott a feszült somogyi alakulat, képtelen volt utolérni riválist. A harmadik játékrészre széthullott a kaposvári együttes, a Haladás szinte tetszés szerint érte el pontjait.

Zarka Péter csapatán az időkérések és a cserék sem segítettek, így a hazaiaknak a kiváló Extraliga-szereplés ellenére el kellett könyvelniük a fájó vereséget.

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Hungast Haladás Szombathely 0:3 (-22, -20, -16)

Kaposvár, 300 néző. V.: dr. Árpás, Vári.

Kaposvár: Harmath 1, Horváth A. 6, Kanizsai 4, Leidgeb 5, Fábián 2, Iricanin 14. Csere: Csitári (liberó), Sitkey 4, Szivós 9, Lutter L., Háfra. Vezetőedző: Zarka Péter.

Szombathely: Wruck 15, Kalman 7, Runjic 14, Paradzik 15, Bagyinka 3, Reljic 3. Csere: Zoltán A., Farkas B. (liberók). Vezetőedző: Mucsi Péter.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 7:8, 13:16, 21:20. II. játszma: 6:8, 10:16, 19:21. III. játszma: 2:8, 8:16, 12:21.

A párharc végeredménye: 3-2 a Haladás javára.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Hungast-Haladás

Uploaded by KaposPont on 2018-05-10.

Címkék: haladás, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, extraliga, röplabda, sport