Az osztályozó párharc állása 2-2-re áll, a somogyi röplabdás hölgyek pedig bízhatnak a hazai pálya előnyében, hiszen az eddigi négy összecsapást mindig az otthon játszó társaság nyerte.

A szezon utolsó mérkőzése holnap 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, ahol a kaposváriak mestere szerint főként a koncentráció dönthet majd a két csapat között.

- Mind a két csapat már nagyon fáradt, mind a két csapat már az utolsó tartalékait mozgósítja ebben a párharcban. Nem is az erő, nem is az edzettség fog dominálni, hanem a koncentráció fog előtérbe kerülni, meg az, hogy mennyire leszünk képesek fejben elviselni a hosszú labdameneteket, vagy azt, hogy az ellenfél beüti a labdáit, és ebből hogyan tudunk mi jól kijönni. Én azt gondolom, hogy ezen fog múlni - mondta a párharc negyedik mérkőzése után Zarka Péter, a Diamant-lányok vezetőedzője.

Az 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Hungast-Haladás mérkőzésre ezúttal is ingyenes lesz a belépést, az összecsapást pedig szokásunkhoz híven élőben közvetítjük majd a KaposPont YouTube csatornáján!

Címkék: haladás, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, extraliga, sport