Április 14-én, az OB I. bajnokság középszakaszának 7. fordulójában a Tatabánya együttesét fogadta a Kaposvár Vízilabda Klub.

Id. Berta József gárdája nagyon jól kezdte a találkozót, 3-1-re megnyerte az első negyedet, majd a következő etápban tovább tudta növelni előnyét – annak ellenére, hogy 2 játékosát is elveszítette –, és 5-2-es eredménnyel zárta az első félidőt.

A 3. negyedben a Tatabánya – amely folyamatosan csak emberelőnyből tudott gólt lőni – folytatta a felzárkózást, de a Kaposvár – jól játszva és akciógólokban is remekelve – nagyobb fokozatra kapcsolta a gólgyártást: a negyed végére már 5 góllal vezetett (10-5). Csapatunk a mérkőzés utolsó etápjában még tetemesebb előnyre tette szert és végül 13-8-as győzelmet aratott. Ezzel az eredménnyel tovább őrzi veretlenségét az idei szezonban id. Berta József együttese.

Összességében elmondható, hogy a Kaposvár játékát stabil védekezés és nagyon jó emberelőny-kihasználás jellemezte, végig nagyon jól játszott a csapat.

„Úgy gondolom, hogy ha nyertünk és ennyi góllal nyertünk, akkor közelítünk ahhoz, amit az ember elképzel. Motiváltak voltunk, majdnem minden játékelemben jobban voltunk, úgy gondolom, minden nagyképűség nélkül. Ma mi voltunk a nyerőcsapat. Van olyan nap, amikor nem annyira megy, valamikor pedig jobban. Ma jobban ment, hál’istennek. Két kulcsjátékosom már a játékmenet első felében kikerült a játékból, ennek ellenére mindenki odatette magát. A 11. mérkőzés után is veretlenek vagyunk ebben az évben. Csak gratulálni tudok a csapatomnak” – hangzott id. Berta József vezetőedző meccsértékelése.

Címkék: tatabánya, kvk, vízilabda, sport