A két csapat igen emlékezetes hosszabbításos meccset vívott egymással tavaly ősszel a somogyi megyeszékhelyen. Akkor a kecskemétiek nyertek 66–64-re, emiatt is szeretett volna visszavágni ellenfelének a kaposvári alakulat. Mindez azért sem ígérkezett könnyű feladatnak a tabellán ötödik helyen álló Kecskemét ellen, mert a sérült Dunn és Hock Gergő nélkül kellett pályára lépni.

Jobban rajtoltak a hazaiak, akik Karahodzics és Thompson találataival szereztek vezetést. Az eladott kaposvári labdák nyomán újabb alföldi pontok születtek, így megnyugtató előnnyel gazdálkodhatott a Kecskemét. Már a 2. percben 9–0-nál időt kellett kérnie Fekete Ádám vezetőedzőnek, ezt követően pedig Hendlein révén végre az első somogyi kosár is megszületett.

Mivel a távoli próbálkozások rendre kimaradtak (1/10 volt a mérleg a negyed végére) nem sikerült sokkal közelebb férkőzni és 22–15-el zárult a játékrész. A folytatásban is tartotta a tíz pont körüli különbséget az alföldi gárda, sőt Dramicsanyin újabb kosarával már 33–17 állt az eredményjelzőn. A félidő zárásáig sem változott sokat a meccs képe, így tizenöt pontos előnnyel vonulhattak pihenőre Pongóék.

A nagyszünetet követőpen próbált felzárkózni a vendégcsapat és sikerült is tíz pont alá kerülni a negyed derekára. A záró szakaszt Dramicsanyin és Karahodzics újabb kosarai miatt mégis 67–55-el kezdhette a Kecskemét. Továbbra is nagyon gyengén dobtak távolról a kaposváriak, a hazaiak pedg rendre éltek az újabb és újabb kínálkozó lehetőségekkel. A negyed közepén újabb rohamot vezettek a kaposváriak, így Gibbs tempójával 71–61-ig sikerült feljönni. Forray edző azonnal időkéréssel szakította meg a meccset, 

A végjátékban aztán Baki triplájával ért tízen belülre a Kaposvári KK, de a hazaiaknak erre is volt válaszuk és végül érvényesítették a papírformát.

Kecskeméti TE Duna Aszfalt–Kaposvári KK 82–68 (22–15, 25–17, 20–23, 15–13)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 800 néző, vezette: Győrffy P., Jakab L., Pozsonyi L.

Kecskeméti TE Duna Aszfalt: Pongó (7), Thompson (12/3), Djeraszimovics (20), Dramicsanyin (12/6), Karahodzsics (18). Csere: Molnár M. (8), Wittmann (5/3), Horváth K. (-), Fülöp (-). Vezetőedző: Forray Gábor. Edző: Guóth Ádám.

Kaposvári KK: Gibbs (23/3), Baki (4/3), Ivosev (24/6), Hendlein (11), Spica (4). Csere: Tóth P. (-), Papp P. (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 2. perc: 9–0, 8. perc: 16–11, 12. perc: 25–15, 17. perc: 41–26, 22. perc: 33–17, 27. perc: 60–52, 33. perc: 71–55, 37. perc: 73–63. Kipontozódott: Molnár M. (a 26. percben). Jók: Thompson, Djeraszimovics, Karahodzics, illetve Ivosev, Gibbs.

Címkék: kkk, kecskemét, kosárlabda, sport