Az amerikai Dunn nélkül készülődött a szomszédvári rangadóra a Kaposvári KK. A gipszelt kezű irányító pótlása már azért is nehéz feladatnak ígérkezett, mert a posztján játszó Hock Gergely a felnőtt meccs előtti U20-as találkozón térdsérülést szenvedett és így ő sem léphetett pályára. A hazai oldalon a lábadozó Supola Zoltánt nélkülözte Csirke Ferenc vezetőedző - írja a Delfinek.hu.

A vendégeket szokás szerint igen népes és lelkes szurkolósereg kísérte el, így remek hangulatban rajtolt a rangadó. A Baki került a kezdőbe, Gibbs pedig a irányítóként szervezte a kaposvári akciókat. Sarlija és Brooks pontjaival lépett el a pontosabban célzó és sokkal gyorsabb ritmusban kosárlabdázó Pécs. Négy perc után már időt is kellett kérnie Fekete Ádám edzőnek. Javult a támadójáték a következő percekben, így sikerült felzárkózni 9–8-ra. Hendlein triplájával már a somogyiak vezettek, ekkor Csirke Ferencnek akadt mondani valója. Bíró öt pontjával lendült tovább a Pécs, amely a negyed vége előtt 20–20-ra egyenlített.

A folytatás eleinte jobban sikerült a jól védekező baranyaiaknak, akik Durham és Bíró tripláival tartottak előrébb. Remekül küzdöttek a vendégek és nem engedték, hogy nagyobb előnyhöz jussanak a pécsiek. A hátrányon még Ivosev is faraghatott volna, ha az egyik büntetőjénél meg nem áll a labda a gyűrű tövén. Durham pazar formában játszott, újabb triplája a félidő 39–35-ös eredményét jelentette.

A szünet után Ivosev és Hendlein találataival fordítottak a kaposváriak, de Gibbs sportszerűtlen hibáját kihasználva nem maradt le a Pécs. Óriási csata zajlott a pályán, egyik gárda sem tudott számottevő előnyt kicsikarni. Ahogy fáradtak azonban a vendégek egyre több hiba csúszott a játékukba, így 56–48-ra húzott el a baranyai együttes. Durham extázisban kosárlabdázott és rendre betalált távolról.

A záró szakaszra neki köszönhetően 62–53-as vezetéssel fordult a Pécs, amely biztosan őrizte előnyét. A somogyiak azonban nem adták fel és Gibbs, valamint Hendlein és Baki tripláival 73–72-re alakították az állást. Ivosev ziccerével újra a kaposváriak vezettek, ekkor valósággal felrobbant a vendégtábor a lelátón. Két eladott labda után azonban megint a somogyiak futhattak az eredmény után. Minden csapattag elszántan küzdött az egyenlítésért, ami az utolsó pillanatokban Gibbs három büntetőjével sikerült is.

A hosszabbításban Brooks 2+1-es akciója és büntetői döntőnek bizonyultak, innen pedig már nem tudtak fordítani a nagyot harcoló vendégek.

Csirke Ferenc: – Igazi rangadó meccs volt a pályán és a lelátón is. Ezért csak gratulálni tudok mindenkinek, sok ilyen meccs kellene a magyar kosárlabda-bajnokságban. Nagy küzdelem volt, a szerkezetváltás miatt pedig pont a Kaposvár ellen kerültünk hátrányba. Azért nyertünk, mert eredményesen harcoltunk a palánkok alatt is. Ugyanakkor ugyanaz volt a problémánk, mint korábban. Kihagyott ziccer után hármast kaptunk, vagy nem ütöttünk be a mezőnyben taktikai faultot. Igazi egylabdás meccs volt, amit meg tudtunk nyerni.

Fekete Ádám: – Sokadik szoros meccsünket buktuk el a bajnokságban. Ezúttal azonban ismét nagyot küzdött a csapat. Jobban kosárlabdáztunk, mint legutóbb, de a végén a Pécsnek volt szerencséje. Játékosaink utolsó energiáikat mozgósították, csak gratulálni tudok helytállásukért. Sok kaposvári szurkoló kísért el bennünket, sokat jelentett a támogatásuk és sajnáljuk, hogy nem tudtuk győzelemmel megörvendeztetni őket. Ha mindenki rendelkezésre áll, akkor még elérhetjük a céljainkat, de a legjobb nyolc közé jutás nagy dolog az élvonalbeli bajnokságban.

Pécsi VSK-VEOLIA–Kaposvári KK 96–92 (20–20, 19–15, 23–18, 20–29, 14–10) – hosszabbítás után
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Földházi T., Balog Gy., Mészáros B.

Pécsi VSK-VEOLIA: Durham (27/9), Brooks (29/12), Antóni (-), Budimir (-), Sarlija (15). Csere: Simon K. (1), Bíró (19/15), Harazin (5), Demeter (-). Vezetőedző: Csirke Ferenc. Edző: Szentendrei Áron.

Kaposvári KK: Gibbs (24/6), Baki (9/9), Ivosev (25/6), Hendlein (21/6), Spica (11). Csere: Tóth P. (2), Papp P. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 7–2, 8. perc: 12–13, 12. perc: 24–22, 17. perc: 30–30, 22. perc: 43–41, 27. perc: 53–48, 32. perc: 67–58, 38. perc: 73–74, 42. perc: 89–88. Kipontozódott: Baki (a 40. percben), B (a 38. percben), S. (a 40. percben). Jók: Durham, Bíró, Brooks, Sarlija, illetve Ivosev, Hendlein, Baki, Gibbs.

Címkék: PVSK, vereség, KKK, rangadó, Pécs, Kaposvár, kosárlabda, sport