Február 14-én lépett pályára utuljára a Kaposvári KK a bajnokságban. Hendleinék akkor nyerni tudtak Debrecenben, visszavágva ezzel a DEAC-nak a novemberi, hazai fiaskóért. Azóta a magyar kupadöntő és a vb-selejtezők miatt háromhetes szünet volt az NB1/A csoportjában, ami sok szempontból jól jött a szezon során végig sérülések sújtotta KKK-nak.

"Ha mondhatjuk azt, aránylag jó időpontban jött nekünk ez a szünet, mert azért voltak problémák, betegségek, sérülések, amiket talán sikerült kikúrálni. Viszont azt is el kell mondani, hogy nem egy túl jó dolog, hogy három hétig leáll a bajnokság, hiszen a következő három hétben meg hat mérkőzést fogunk játszani." - foglalta össze Baki Gergely, a Kaposvári KK játékosa.

Az április elejéig tartó alapszaksz-hajráját szerdán a Zalaegerszeg ellen kezdik meg Bakiék. Ősszel a ZTE vendégeként úgy veszített a KKK, hogy sokáig ők vezettek. A Kaposvár zalaegerszegi nevelésű játékosa szerint mindenképpen szeretne a csapat visszavágni szerdán.

"Ez ugye egy hiányzó győzelem, egy fájó vereség, amiért tényleg szeretnénk visszavágni. Nekem ugye ez mindig különleges mérkőzés a zalaegerszeg ellen. Nagyon remélem, hogy sikerül győzedelmeskednünk." - tette hozzá Baki.

A mérkőzésnek mindkét csapat szempontjából nagy tétje lesz, hiszen a tabella középmezőnye igen sűrű. A hatodik Zalaegerszeg és a nyolcadik Kaposvár között is mindössze két győzelemnyi a különbség.

"Egy fizikális mérkőzésre számítok. Kaposváron nagyon nehéz vendégként játszani, nagyon erős a Kaposvár hazai pályája, egy jó hangulatú csarnokba fogunk menni. Nagyon nagy presztizs meccs ez, mivel a középház nagyon sűrű, egy-egy győzelmek választják el a csapatokat, és nagyon fontos mérkőzés lesz ez a Kaposvárnak és nekünk is." - mondta el kérdésünkre Benke Szilárd, a Zalaegerszeg játékosa.

A kaposvári születésű bedobó az őszinél nehezebb mérkőzésre számít szerdán, hiszen a KKK azóta sokat javult Tóth Péter és Gibbs érkezésével.

"Egy nagyon erős magasembert felhozó csapat ellen játszunk, ahol nagyon jó az összjáték a két magasember között is, ismerik egymást, régóta együtt játszanak. Van egy jó irányítójuk, jól mozgatja a csapatot, illetve egy scorer-ük hármas poszton. Úgyhogy a két új ember érkezésével, a Tóth Peti, meg az amerikai srác érkezésével a rotáció is bővült. Úgyhogy szerintem egy jó Kaposvár ellen fogunk játszani, és nehéz mérkőzés lesz." - foglalta össze.

A szerdai Kaposvári KK - Zalaegerszeg találkozó 18 órakor kezdődik majd a Városi Sportcsarnokban. Ahogy már megszokhatták, a mérkőzést ezúttal is élőben közvetítjük majd a kapos.hu-n.

Címkék: ZTE, Zalaegerszeg, KKK, mérkőzés, Kaposvár, kosárlabda, sport