A bajnoki szünetben több előkészületi meccset is játszik a Kaposvári KK együttese. A három találkozóból kettőn a jászberényiek ellen lépnek pályára somogyiak. Az első csatát csütörtökön este zárt kapuk mögött vívták a felek. A kaposváriak kezdőcsapatában Papp Péter is helyet kapott, az ő triplájával négy perc elteltével 11–5-re vezettek a hazaiak. Sejfic egyenlített, de a negyedet a somogyiak zárták némi előnnyel. Mindkét edző több felállásban is kipróbálta csapatát, és bár ismét az egyenlítés közelébe kerültek a vendégek, ezt Gibbs hármasa, majd Papp Péter duplája meghiúsította.

A nagyszünet után is fej-fej mellett haladtak a csapatok, A 23. percben Wallace a derekát fájlalva elterült a parketten és nem is tudta folytatni a játékot. Távolléte nem törte meg a vendégeket, akik 49–49-nél újra beérték a somogyiakat, sőt Nelson triplájával vezettek is. A záró szakasz 59–60-ról indult, de Gibbs hármasával ismét a hazaiak tartottak előrébb. A hajrában Rakics kosara a 75–76-os állást, majd Nelson hármasa 80–81-es eredményt jelentett. Az utolsó percben Dunn újabb remek ziccerére azonban már nem tudtak válaszolni a jászberényiek - írja a Delfinek.hu.

Kaposvári KK JP Autó Jászberényi KSE 82–81 (22–18, 19–20, 18–22, 23–21)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, (zárt kapus), vezette: Söjtöry, Farkas, Koncsek.

Kaposvári KK: Dunn (21), Papp P. (10/6), Gibbs (10/6), Ivosev (12), Spica (13). Csere: Hendlein (14/3), Tóth P. (2), Baki (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

JP Autó Jászberényi KSE: Nelson (13/12), Rakics (13), Wallace (6), Lucsics (9/3), Sejfic (15). Csere: Cseh (8), Kerpel-Fronius B. (10), Molnár M. (5), Bazsó (2). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Lo-El Hadji Malick.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–1, 7. perc: 14–11, 12. perc: 26–18, 17. perc: 33–30, 22. perc: 43–40, 27. perc: 52–49, 32. perc: 64–60, 37. perc: 73–70. Kipontozódott: Rakics (a 39. percben).

Címkék: edzőmeccs, Jászberény, Kaposvári KK, sport