Mindkét együttes számára égetően nagy szükség lett volna a bajnoki pontokra, így kemény meccsre készülődtek a felek. A debrecenieknél a kezdő ötös tagjaként kapott lehetőséget a frissen visszaigazolt Dallas Lauderdale.

Az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a negyedik percre 9–4-re lépett el a Kaposvár. A hazai időkérést követően a hiba nélkül dobó Spica révén már 16–6 állt az eredményjelzőn. A csereként érkező Velkey triplája ugyan jól jött a debrecenieknek, de Gibbs szinte azonnal hasonlóképp válaszolt.

A negyed zárása előtt előbb Hendlein zsákolt, majd triplát is szerzett, ezzel 30–17-es vendég-vezetéssel zárult az első negyed. A szünet után Lilov talált be távolról, majd Jones büntetőzhetett többször és percekig tartó somogyi kosárcsend következett. A hazaiak fokozatosan dolgozták le hátrányukat, és 28–32-ig jöttek fel. A játékrész vége előtt ismét Spica villant, de Lilov újabb hármasa a 42–45-ös állást jelentette.

A nagyszünet után Dunn agilis betöréseivel szerzett újabb pontokat csapatának, majd Gibbs és Lilov szórt újabb triplát. Spicát korán le kellett cserélni négy faultja miatt,a 26. percben pedig már a debreceniek vezettek 58–56-ra. A kaposvári időkérés után Tóth Péter dobott öt pontot, így 66–63-as kaposvári vezetéssel indult a záró szakasz. Gibbs hármasával rajtoltak a somogyiak, a harcosan kosárlabdázó Ivosev büntetői pedig már egy 8–0-ás szakaszt jelentettek a somogyiaknak.

Armwood duplájával jöttek tíz pont alá a debreceniek, Két perccel a vége előtt Bognár kosara után 74–80 állt a táblán, Fekete edző időkérését követően pedig sikerült megőrizni az előnyt és tavaly október után ismét idegenben aratott diadalt a Kaposvári KK.

Debreceni EAC–Kaposvári KK 83–89 (17–30, 25–15, 21–21, 20–23)

Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 800 néző, vezette: Cziffra Cs., Jakab L., Minár L.

Debreceni EAC: Jones (15), Lilov (21/15), Molnár A. (9/6), Armwood (17/3), Lauderdale (5). Csere: Bognár K. (6), Velkey (7/3), Kósa (3/3). Vezetőedző: Berényi Sándor. Edző: Kovács Adrián.

Kaposvári KK: Dunn (19/3), Gibbs (24/15), Ivosev (15), Hendlein (15/3), Spica (8). Csere: Baki (1), Papp P. (-), Tóth P. (7/3). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–2, 8. perc: 11–20, 12. perc: 19–32, 17. perc: 35–41, 22. perc: 45–47, 27. perc: 58–61, 32. perc: 63–69, 37. perc: 68–78. Kipontozódott: Armwood (a 37. percben), illetve Ivosev (a 39. percben), Dunn (a 40. percben). Jók: Jones, Armwood, Bognár K., illetve Gibbs, Ivosev, Dunn, Hendlein.

Címkék: debrecen, kaposvári kk, kosárlabda, sport