Az 1997-es születésű Sárközi Krisztián a szerb másodosztályú Topolyai SC együttesével készült, de több csapat is szívesen a soraiban tudta volna a játékost, aki végül Kaposvárt választotta. A gólerős, bal- és jobbszélen egyaránt bevethető támadó az előző felkészülési mérkőzésen, a Tamási 2009 FC ellen két gólt szerzett, emellett kiharcolt egy tizenegyest és egy gólpassz is fűződik a nevéhez.

A saját nevelésű Laczkó Dávidot talán nem kell különösen bemutatni a Rákóczi-szurkolóknak, hiszen már szerepelt az együttes színeiben, de Nagyatádi FC és a Balatonlelle SE csapatait is erősítette. Az 1992-ben született támadó középpályás legutóbb az NB III. Közép csoportjában szereplő Hódmezővásárhelyi FC csapatában játszott. A csapat első felkészülési mérkőzésén, a Balatonkeresztúr ellen két góllal vette ki a részét a sikerből.

További hír, hogy a következő felkészülési mérkőzésünket 2018. február 3 -án, szombaton 11 órakor játsszuk az NB III. Közép csoportjában szereplő Szentlőrinc otthonában.

Címkék: támadó, igazolás, klub, Rákóczi, sport