Rangadót vívott a Fapuma a Zsíroskönyérrel, és Pető Tamás négy góljának köszönhetően magabiztosan nyert. Szoros küzdelemben győzött a Két Testvér, és őrzi harmadik helyét a tabellán. Újból nyert a SIM-Team gárdája, két találkozón pedig döntetlen született a héten.

Az Irodagép kupa eredményei:

Két Testvér Pizzéria-M-Car Bérautó 3-2

Góllövő: Sólyom 2, Lukács, ill. Horváth 2.

A végig szoros, izgalmas találkozón két góllal elhúzott a Két Testvér, az M-Car nem adta fel a küzdelmet, sikerült felzárkóznia. Pontot nem tudtak szerezni, de a mérkőzés végére teljesen beszorították ellenfelét.

Alibi FC-SIM-Team 1-5

Góllövők: Fónai, ill. Simon R. 4, Vadas.

Az összecsapást végig a SIM-Team gárdája uralta, mezőnyfölényben játszottak.  Az Alibi védekezési hibáit kihasználták, és Simon Roland négy góljának köszönhetően magabiztos győzelmet arattak.

Ebola-WIN-Team 2010 3-3

Góllövő: Vida, Merkl, Szabó, ill. Komjáti, Kelemen, Carlos.

Az Ebola hamar háromgólos vezetést szerzett, az első félidő az ő fölényüket hozta. A WIN-Team azonban egyenlített, majd a mérkőzés záró szakaszában mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de újabb találat nem született.

Zsíroskönyér FC-Fapuma FC 1-6

Góllövők: Szalai, ill. Pető 4, Strublics, Vodicska

Tapogatózó játékkal kezdődött a rangadó, melyen a Zsíroskönyér szerzett vezetést. Félidőre kiegyenlített a Fapuma, majd a második félidőben gyorspasszos játékának köszönhetően a maga javára fordította a találkozót.

Kuvaszok-Interspájz 1-1

Góllövők: Sznopek, ill. Sulyán.

A találkozón kevésszer kerültek veszélybe a kapuk, inkább mezőnyjáték folyt. A Kuvaszok támadott többet, az ellenfele kontrákra épített, igazságos döntetlen született.

 

A következő forduló (01.25-26) párosítása: Csütörtök 19.15 M-Car Bérautó-Alibi FC, 19.55 SIM-Team-Kuvaszok, 20.35 Fekete-Sarki Kocsma-Két Testvér Pizzéria, Péntek 19.55 Fapuma FC-Ebola, 20.35 Interspájz-Zsíroskönyér FC.

 

Címkék: Terem, fapuma, foci, sport