A szerdai kazincbarcikai vereség után pontosan 90 perces csata végén győzött a bajnoki címvédő Fino együttese a tavalyi második Pénzügyőr otthonában a férfi röplabda élvonal vasárnapi rangadóján.

A kaposváriak az első szettet a ráadásban nyerték meg, a második és a negyedik játszmában pedig nem forgott veszélyben a sikerük.

A mezőny legeredményesebb játékosa Nagy Péter volt, aki 18 pontig jutott. Rása hét, Keen pedig négy pontot gyűjtött ász-nyitásból.

Weczera Csaba: "Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert Bagics Balázs távozott tőlünk és mindkét liberónk sérült volt. Nem kezdtük jól a mérkőzést, és menet közben érződött, hogy nem vagyunk százszázalékosak. A folytatásban hullámzóan teljesítettünk, ami annak köszönhető, hogy még keressük a csapatot az új felállásban. A harmadik szettet megnyertük, a negyedikben azonban visszaesett a játékunk. Sajnos, nem tudtuk megvalósítani azokat a taktikai elemeket, amiket, amiket megbeszéltünk."

Demeter György: "A szerdai mérkőzéshez képest figyelemben és alapjátékban nagyon sokat javultunk, lényegében 180 fokos fordulatot vett a csapat. Fegyelmezett, taktikus játékkal tudtuk legyőzni saját otthonában az új felállással játszó Pénzügyőrt."

Pénzügyőr SE - Fino Kaposvár SE 1:3 (-26, -18, 23, -18)

Budapest, Kőér u., 200 néző. V.: Szabó P., Halász E.

Pénzügyőr: Török P. 2, Szalai Sz. 14, Kovács S. 8, Rozgonyi 5, Kiss D. 8, Rása 15. Csere: Balogh M., Manoogan (liberók), Kiss N., Takács G. 1, Jánossy 8, Bokor, Gallo, Kecskeméti 1. Vezetőedző: Weczera Csaba.  

Kaposvár: Vajda 7, Keen 8, Nikolov 8, Nagy J. 10, Nagy P. 18, Bögöly 12. Csere: Pápai (liberó), Szabó B. Vezetőedző: Demeter György.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 4:8, 12:16, 16:21. II. játszma: 4:8. 11:16, 13:21. III. játszma: 8:4, 16:14, 21:19. IV. játszma: 5:8, 9:16, 13:21.

Címkék: pénzügyőr, fino kaposvár, nb1, sport