A Sportpálya 2004 Egyesület - az MLSZ Somogy Megyei Igazgatóságnak támogatásával - immáron 14.alkalommal rendezte meg újévi öregfiúk teremlabdarúgó tornáját, melynek a kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont.

A nagyszerű mezőny - melyben a kaposvári és megyei csapatokon túl tolnai, baranyai és fővárosi csapatok is megtalálhatóak voltak - garancia volt a kiváló hangulatra és a nagyszerű mérkőzésekre. A sportcsarnokba kilátogató sportkedvelők elégedettek lehettek, hiszen mindhárom csoportban, valamint a kieséses szakaszban megannyi jó mérkőzést láthattak.

A délelőtti csoport két favoritja az M-Car Bérautó és a Zsíroskönyér FC, a vártnál sokkal nehezebben vették az akadályt, minden ellenfelük alaposan megszorongatta őket, egyetlen pontot sem adtak ingyen.

null

A B csoport ígérkezett a legkiegyensúlyozottabb ötösnek. A csoportgyőztes végül teljesen megérdemelten a Fülemüle Csárda Harkány gárdája lett. Mögötte nagy tülekedés volt a továbbjutó helyekért, mely melyeket végül a Volga Bisztrónak és a Siófoki Bányásznak sikerült megszereznie. A negyedik helyre a Tolna megyei Sörbarátok csapata ért oda, számukra csalódás lehet ez a szereplés. Ismét dicséret illeti a CD BOX csapatát, mely ezúttal is begyűjtött egy igazi nagy skalpot, a többszörös címvédő Siófok csapatának legyőzésével.

A késő délutáni csoport is tartogatott meglepetéséket. Rögtön az elején a Maker Autó meglepte az utazástól fáradtan mozgó fővárosi Csürhe csapatát és egygólos győzelmükkel megadták a csoport alaphangját. A folytatásban is szépen potyogtak a gólok, a Góóól FC minden ellenfelét legyőzve lett csoportelső, míg a 2-4.helyen pontegyenlőség alakult ki, melyben végül az egymás elleni eredmények döntöttek a FIFA és a Csürhe javára, míg a Maker Autó elbúcsúzott a további küzdelmektől.

A negyeddöntőkben minden csapat igyekezett „tutira menni” ezért nem meglepő, hogy nagyon kevés gól született, két mérkőzésen is csak büntetők döntöttek. Az elődöntőbe ismét összekerült a Volga Bisztró és a Siófok, akik csakúgy mint a csoportban ezúttal sem bírtak egymással. Következhettek a büntetőpárbaj, melyben a Volga Bisztró diadalmaskodott. A másik párban a Csürhe nagy fölénnyel verte a Zsíroskönyér gárdáját.

A kisdöntő a szokásoktól eltérően hihetetlen izgalmakat hozott. A Zsíroskönyér kitudja honnan elővette a rejtett tartalékait és a mérkőzés első felében lőtt góljukkal megszerzett előnyüket végig megtartva megnyerték a mérkőzést és ezzel megszerezték a torna bronzérmét.

A fináléban sportszerű mérkőzésen győzött a Volga Bisztró a Csürhe gárdája ellen.

A győztes együttes.
A győztes együttes.

A csoport eredményei: Kaposvári Gazdász-Zsíroskönyér FC 1-3 G.: Pere ill. Valenta 2, Kovács. M-Car Bérautó-Kapos Atlas 4-2 G.: Ács, Szigeti, Korcsmár, Tábori, ill. Kampf 2. Zsíroskönyér FC-Sántos öregfiúk 1-0 G.: Kővári. Kapos Atlas-Kaposvári Gazdász 1-4 G.: Kiss ill. Pere 2, Porkert, Győri. Sántos öregfiúk-M-Car Bérautó 0-2 G.: Tábori, Szigeti. Kapos Atlas-Zsíroskönyér FC 1-1 G.: Kampf ill. Kővári. Kaposvári Gazdász-Sántos öregfiúk 2-2 G.: Pere 2 ill. Merkl, Horváth J. Zsíroskönyér FC-M-Car Bérautó 1-1 G.: Stekler ill. Széhelyi. Sántos öregfiúk-Kapos Atlas 4-3 G.: Kovács, Pásti, Horváth János, Horváth József. ill. Kordé 2, Kampf. M-Car Bérautó-Kaposvári Gazdász 3-0 G.: Tábori, Szigeti, Cséplő.

A csoport végeredménye: 1. M-Car Bérautó 10 pont, 2. Zsíroskönyér FC 8 pont, 3. Kaposvári Gazdász 4 pont, 4. Sántos öregfiúk 4 pont, 5. Kapos Atlas 1 pont

B csoport eredményei: Volga Bisztró-CD BOX 2-0 G.: Szabó, Gimesi. Siófok-Sörbarátok 1-0 G.: öngól. CD BOX-Fülemüle Csárda 0-6 G.: Schweier 3, Varga 2, Pintér. Sörbarátok-Volga Bisztró 1-1 G.: Tálas ill. Hanusz. Fülemüle Csárda-Siófok 3-1 G.: Schweier 2, Varga ill. Baki. Sörbarátok-CD BOX 3-2 G.: Dézsi 2, Tálas ill. Molnár 2. Volga Bisztró-Fülemüle Csárda 0-0. CD BOX-Siófok 3-0 G.: Horváth L, Soós Á, Domokos. Fülemüle Csárda-Sörbarátok 4-1 G.: Schweier 3, Dragicevic ill. Tamás. Siófok-Volga Bisztró 2-2 G.: Csendes 2 ill. Kiss 2.

B csoport végeredménye: 1. Fülemüle Csárda 10 pont, 2. Volga Bistró 6 pont, 3. Siófok 4 pont, 4. Sörbarátok 4 pont, 5. CD BOX 3 pont.

C csoport eredményei: Maker Autó-Csürhe 1-0 G: Kiss K. Barátok Közt-FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC 0-5 G.: Takács 2, Rébay, Herkovics, Lukács. Maker Autó-Góóól FC 0-4 G.: Kruller 2, Nagy, Schweitzer. FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC-Csürhe 1-2 G.: Takács ill. Szűcs R, Barnácz. Góóól FC-Barátok Közt 5-0 G.: Schweitzer 2, Kardos, Tóth, Kruller. FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC-Maker Autó 2-1 G.: Takács, Szunyogh ill. Kocsis. Csürhe-Góóól FC 0-2 G.: Gállfy, öngól. Maker Autó-Barátok Közt 1-0 G.: Kocsis. Góóól FC-FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC 2-1 G.: Gállfy, Schweitzer ill. Lukács. Barátok Közt-Csürhe 0-3 G.: Bódog, Szűcs R, Schüldt.

C csoport végeredménye: 1. Góóól FC 12 pont, 2. Csürhe 6 pont, 2. FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC 6 pont, 3. Csürhe 6 pont, 4. Maker Autó 6 pont, 5. Barátok Közt 0 pont

Negyeddöntők: M-Car Bérautó-Volga Bisztró 0-0 (büntetőkkel: 0-1). Fülemüle Csárda-Csürhe 1-2 G.: Schweier ill. Barnácz, Kővári. Góóól FC-Siófok 0-0 (büntetőkkel: 8-9), FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC-Zsíroskönyér FC 0-1 G.: Kővári.

Elődöntők: Volga Bisztró-Siófok 0-0 (büntetőkkel: 4-3). Csürhe-Zsíroskönyér FC 6-0 G.: Kővári 3, Wallendteisz 2, Bódog.

Harmadik helyért: Zsíroskönyér FC-Siófok 1-0 G.: Kővári.

Döntő: Csürhe-Volga Bisztró 0-2 G.: Kiss J, Brezovszky.

Különdíjasok-legjobb kapus: Házi László (Volga Bisztró), legjobb mezőnyjátékos: Bódog Csaba (Csürhe), gólkirály: Schweier Csaba (Fülemüle Csárda) lett 10 góllal. A torna legidősebb játékosa különdíját Szarka László (Kapos Atlas) kapta.

Címkék: sportpálya 2004, mlsz, kispálya