Már Mo Evans, de még természetesen Sterling Gibbs nélkül várhatta az Alba elleni hazai találkozót a Kaposvári KK - az ex-körmendi játékos érkezését épp a mérkőzés napján jelentette be a somogyi klub. A hazaiak így még szűkebb rotációval játszhattak, de valamivel rövidebb volt most az Alba is, hiszen a héten a címvédő is megvált egy játékosától, Derrick Fennertől, valamint Markovics és Simpson sem állt Dzunics-mester rendelkezésére - kezdi összefoglalóját a bb1.hu.

A hazaiak védekezésben és támadásban is agresszívek voltak a találkozó elején. Keller 6-0-nál reklamálásért begyőjtött egy technikait, a kaposváriak pedig ezt kihasználva már lassan tízzel vezettek. Hogy hátul mennyire stimmeltek a dolgok a hazaiaknál, azt jól mutatja, hogy a Fehérvár a negyedik perc felénél szerezte meg első pontjait, azt is Hill büntetőiből. (9-2) Lóránték azonban hamar felpörögtek, és a hatodik perchez érve épp az ő triplájával már az Alba állt előrébb. (13-14) Ezt követően azonban Spica egy duplát, Ivosev pedig egy triplát dobott be, amivel újfent a hazai szurkolóknak volt okuk örömre - Dzunicsnak meg egy időkérésre, ezt ugyanis már a vendégek vezetőedzője sem nézte tétlenül. A negyed végén fokozatosan lopta a távolságot a Fehérvár, végül pedig egy pontra faragta le hátrányát. (21-20)

Ivosev kosara nyitotta a második játékrészt, majd a túloldalon Horton rántott vissza elemi erővel egy támadólepattanót faulttal együtt. Az amerikai a büntetőjét is értékesítette, így egyenlített az Alba. Ivosev és Hendlein kosaraival azonban újra magához ragadta a vezetést a házigazda, de aztán ismét fordult a kocka. Hill szerzett egymaga négy pontot két támadásból, amivel 32-29-re már a vendégek vezettek. Az utolsó két perchez érve Dunn egyenlített egy hármassal, majd Spica dobhatott folyamatosan büntetőket. Összesen háromszor állhatott a vonalhoz a szerb center, és ha pontosabban céloz a 3/6-nál, tetemesebb előnyre tehetett volna szert a KKK. A negyed utolsó támadását a Kaposvár vezethette, ám Hill labdát csent Dunntól, ziccerével pedig egy pontra felhozta csapatát a félidő előtt. (37-36)

A harmadik etapban tovább folytatódott az adok-kapok. Hol egyik, hol a másik fél állt előrébb egy-két ponttal. A negyed első fele igen pontszegény volt, a pályán sokszor brusztolós játék folyt, és néha nem is a legmegfelelőbb helyzetekből próbálkoztak rádobással a játékosok. A negyed végén az Alba egy 6-0-s periódust produkált, ezzel pedig előnyből várhatta a zárónegyeet. (50-51)

Egy 8-0-s rohanással indított a KKK az utolsó negyedben. Ivosev duplája után Tóth Péter pillanatai következtek. A szezon közben épp az Albától szerződtetett játékos előbb egy triplát, majd egy faultolt hármaskísérlet után három büntetőt dobott be. (58-51) Harris dobott aztán egy középtávolit, de a túloldalon beesett egy újabb tripla - Ivosev a támadó idő végén "mákolt be" egy hármast -, ezzel pedig 61-53-ra vezetett a Kaposvár. Hill aztán, amikor egy elhibázott támadás után visszafelé futott, megkönyökölte Spicát, a játékvetők pedig sportszerűtlent fújtak.

Spica kettőből egyet dobott be a büntetőiből, de Tóth Péter megint bevágott egy roppant fontos hármast, amivel a negyed derekához közelítve átlépte a tízet a kaposvári előny. Az Albának valahogy semmi nem akart beesni, Ivosev távolija után pedig már Dzunics jobbnak látta időt kérni. (67-55) A hazai parádé azonban tovább folytatódott, Baki hármasa ugyanis még tovább növelte a két csapat közötti szakadékot. Keller talált be aztán a hetedik perc végén, sokat mondó, hogy az volt az Alba hatodik pontja a negyedben.

Lets make some noise 😉

15 Likes, 2 Comments - Kaposvári KK (@kaposvarikk) on Instagram: "Lets make some noise 😉"

Ha ekkor még nem is, de másfél perccel a vége előtt Ivosev középtávolija után már elhihették a hazai szurkolók, a nehéz helyzetben lévő kedvenceik megfricskázták a bajnokot.

A Kaposvár végül 78-64-re győzte le az Albát.

Így látták a főszereplők!

Kaposvári Kosárlabda Klub Kft

KKK - Alba sajtótájékoztató

Kaposvári KK – Alba Fehérvár 78–64 (21–20, 16–16, 13–15, 28–13)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok,

V.: Földházi T., Török R., Balogh Gy. (Schäffer B.)

Kaposvár: Dunn 14/6, Baki 3/3, Ivosev 29/3, Hendlein 6, Spica 14. Csere: Tóth P. 9/6, Hock 1, Blaskovits 2.

Alba: Hill 12, Mohammed 5/3, Harris 12/3, Lóránt 15/3, Keller Á. 6. Csere: Keller I. -, Kovács Á. 6, Horton 3, Filipovity 5/3.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Kaposvári KK - Alba Fehérvár

Uploaded by KaposPont on 2017-12-20.

Címkék: alba fehérvár, kaposvári kk, kosárlabda, sport