Együtt, egy helyen gyűltek össze a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosai, valamint edzői, hogy elbúcsúztassák a 2017-es esztendőt. Az utánpótlás-bázis csapatai felemás őszi szezonon vannak túl, de szerencsére nincs hiány sikerekből sem.

Az idei évzárón kiemelt figyelmet kaptak a hölgyek. Az I. osztályú U18-as leány bajnokságban szereplő zöld-fehérek ezüstéremig jutottak az előzőt kiírásban. A lányok ráadásul idén is szépen menetelnek a különböző pontvadászatokban.

null

A majd két évtizedes múltra visszatekintő rendezvényen Horváth Krisztián, az akadémia sportigazgatója elmondta: az egyesületnek több mint 250 igazolt labdarúgója van, akik a közeljövőben még jobb körülmények között készülhetnek majd.

- Remélhetőleg március elején az akadémia megtudja vásárolni az Arany úti sporttelepen, a most még Sportpanzió néven üzemelő egységet és székhelyét át tudja tenni arra a pályára. Új világítás lesz a Cseri úton, ezek a beruházások pedig bizakodásra adhatnak okot arra, hogy regionális térségi vezető szerepet tölthessünk be, amennyiben erre felkérést kapunk - tette hozzá Horváth Krisztián.

Az ünnepségen Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere és Gelencsér Attila országgyűlési képviselő is beszédet mondott és egyikük sem érkezett üres kézzel: előbbi egy ingyenes filmvetítést ajánlott fel, utóbbi pedig vitamin italokkal kedveskedett a fiataloknak.

null

Az eseményen természetesen az előző szezon legjobbjainak köszöntése sem maradhatott el.

A díjazottak teljes listáját alább találják.

A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia „legjei”. Kapus – Bonnyai Márk (U19); hátvéd – Simon Róbert (U17); középpályás – Farkas Tamás (U14); csatár – Orsós Tamás (U16); gólkirály – Balog Alex (U16).

A csapatok legjobbjai
U10-es csapat (az edző Petrók Viktor). A legjobb játékos Surányi András, a legszorgalmasabb labdarúgó Németh Soma, a gólkirály Tóth Milán.
U11-es csapat (az edző Gáspár András). A legjobb játékos Pásztor Máté, a legszorgalmasabb labdarúgó Horváth Máté, a gólkirály Szabó Milán.

U12-es csapat (az edző Pozsegovics Gábor). A legjobb játékos Sólyom Máté és Nagy Bendegúz, a legszorgalmasabb labdarúgó Ipolyi-Várkonyi Csanád, a gólkirály Nagy Ádám.
U13-as csapat (az edző Major Ádám). A legjobb játékos Surányi László, a legszorgalmasabb labdarúgó Németh Máté, a gólkirály Juhász Ákos.

U14-es csapat (az edző Miovecz Zoltán). A legjobb játékos Bánáti Kevin, a legszorgalmasabb labdarúgó Horváth Balázs, a gólkirály Farkas Tamás (7 gól).
U15-ös csapat (az edző Meksz Gyula). A legjobb játékos Kinder Koppány, a legszorgalmasabb labdarúgó Pintér Máté, a gólkirály Gyenes Ádám (6 gól).

U16-os csapat (az edző Horváth Miklós). A legjobb játékos Kocsis Zsolt, a legszorgalmasabb labdarúgó Fazekas Zsombor, a gólkirály Balog Alex (17 gól).
U17-es csapat (az edző Richter Sándor). A legjobb játékos Simon Róbert, a legszorgalmasabb labdarúgó Palkovics Tamás, a gólkirály Albrecht Benedek (6 gól).

U19-es csapat (az edző Konrád László). A legjobb játékos Tratnyek Dániel, a legszorgalmasabb labdarúgó Varga Donát, a gólkirály Herzsenyák Áron (9 gól).

U16-os leány csapat (az edző: Bruncvig Róbert). A legjobb játékos Németh Dóra, a legszorgalmasabb labdarúgó Rajnics Bonita, a gólkirálynő Jankovics Liza (14 gól).
U19-es leány csapat (az edző: Weimann Gábor). A legjobb játékos Hortobágyi Laura, a legszorgalmasabb labdarúgó Seres Viktória, a gólkirálynő Varga Antónia Hajnalka (20 gól).

Címkék: bene ferenc labdarúgó akadémia, évzáró, 2017, labdarúgás, sport