Valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a KKK a remek szezonkezdet után zsinórban hat vereséget szenved, és a másodikról egészen a tizenegyedik helyig esik vissza. Márpedig így történt, de a múlt helyett a jövőbe kell tekinteni, ugyanis hosszú még a bajnokság.

A KKK a következő napokban két hazai mérkőzést játszik közvetlen riválisokkal, akik ellen lehetne javítani a mérlegen. Az együttes előbb a Kecskemétet, majd a Szegedet fogadja.

- Nincs más hátra, mint előre. Nagyon remélem, és biztos vagyok benne, hogy pattanunk egyet a gödör alján, és talán sikerül kikászálódni ebből a nagyon rossz sorozatból. Igazából az utóbbi meccseken mindig közel voltunk valamennyire, de soha nem volt elég. Nagyon remélem, hogy ez a széria megszakad szombaton, és talán ez adhat egy kis lökést az elkövetkezendőkre - tette hozzá Baki Gergely, a Kaposvári KK  játékosa.

Szombaton a Kaposvári KK azt a Kecskemétet fogadja, amely egy hellyel előzi meg őket a tabellán. A 11. KTE-nek ugyanúgy 4-6-os a mérlege, mint a KKK-nak, így valóban két közvetlen rivális feszül majd egymásnak.

A kaposváriak közül Tomiszlav Ivosev tavaly még épp a Kecskemétet erősítette, most azonban érzelmeit félre rakva csak a rossz széria megszakítása lebeg a szeme előtt.

- Van egy kis érzelmi háttér, és nagyon izgultam emiatt a meccs miatt, de be kell mutatni, hogy profi játékosok vagyunk, és nem azzal foglalkozni, mi volt. Nyerni kell ezen és a következő meccsen is - válaszolta stábunknak Tomislav Ivosev.

A KKK a Kecskemét és a Szeged elleni meccs után a Paks ellen zárja az évet és egyben a szezon felét is. Ez a három meccs már csak azért is fontos, mert a szezon felező a Magyar Kupa indulásról is dönt.

Ebben az esztendőben is az a nyolc csapat vehet majd részt a nyolcasdöntőn, amelyik a bajnokságban a féltávnál az első nyolcban van.

Ehhez első lépésként holnap a Kecskemétet kell megvernie Ivosevéknek. A KTE elleni találkozó 18 órakor kezdődik majd a Városi Sportcsarnokban.

A találkozót pedig természetesen ezúttal is élőben közvetítjük a KaposPonton.

Címkék: kecskemét, előzetes, kaposvári kk, kosárlabda, sport