Rosszul rajtoltak a somogyiak, akik három perc alatt 10–0-ás hátrányba kerültek. Amíg a vendégeknél valamennyi mezőnydobás kimaradt, addig a szolnokiak szinte hibátlanul dobtak.

A negyed végéig sem sokat változott a játék nyolc perc elteltével is őrizte tíz pont körüli előnyt Alekszics csapata. Feltűnú volt, hogy a kaposváriak a közeli kísérletek döntő többségét, az alföldiek pedig mind a négy tripladobásukat elhibázták. A vendégek öt labdát eladtak, míg a hazaiaknál nem volt ilyen vétség.

A folytatásban Tóth Péter és Hendlein dupláival sikerült közelebb férkőzni, de csak Perry zsákolásáig. A legjobbkor jött Baki triplája, ám mivel a védekezés nem volt elég hatékony, csak a különbség tartásához volt elegendő. A negyed közepén aztán Spica és Evans kosarait követően 31–27-nél már időt kért Alekszics edző. Dunn négy kihagyott dobás után triplával szállt meccsbe, Evans két hármasa pedig a 39–39-es egyenlő állást jelentette.

A szünet után az addig nyolc mezőnykísérletet rontó Vojvoda is betalált, ráadásul rögtön három pontot ért dobása. Perrynek köszönhetően újabb előnyt kovácsolt a Szolnok, a kipontozódás határára sodródó Spicát pedig hamar le kellett cserélni Fekete Ádámnak. A rontott kaposvári dobások után Vojvoda és Perry gondoskodtak arról, hogy a szolnokiak 65–49-el kezdhessék az utolsó negyedet.

A 32. percben Spica kipontozódott, így Ivosevnek kellett visszatérni a pályára. A találkozó hátra lévő részében már csak a különbség mértéke volt kérdéses. Perry zsákolásával már húsz pont volt a somogyiak hátránya, végül pedig 76–65-re nyert az Olaj KK.

Szolnoki Olaj KK - Kaposvár KK összefoglaló

Szolnoki Olaj KK - Kaposvári KK 76-65 (21-13, 20-26, 24-10, 11-16)

Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK 76–65 (21–13, 20–26, 24–10, 11–16)

Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok,

V.: Cziffra Cs., Minár L., Kulcsár T. (Gencsev P.)

Szolnok: Perry 17, Vojvoda 13/6, Ford 9/3, Milosevics 6/3, Tóth Á. 11. Csere: Andric 12, Kovács P. 2, Phillip 2, Tóth Z. 4.

Kaposvár: Dunn 6/3, Evans 11/9, Ivosev 17/3, Hendlein 9/6, Spica 12. Csere: Grebenár -, Tóth P.2, Baki 6/6, Bogdán 2.

Címkék: szolnok, kaposvári kk, kosárlabda, sport