Újabb szép sikert értek el a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola fiatal judósai, akik ezúttal a Siklóson megrendezett Serdülő A korosztályú országos bajnokságon remekeltek. A 12-14 évesek rangos megmérettetésén a 36 kg-osok mezőnyében a még csak 12 éves Koller Balázs roppant nehéz sorsolása ellenére sorra nyerte a rangadókat, és tavalyi elsősége után az idén ismét felállhatott a dobogó tetejére.

Schneider Barnabás nem tudta megismételni a pár héttel korábbi serdülő B országos bajnokságon nyújtott teljesítményét, és az akkori arany után ezúttal be kellett érnie a bronzéremmel. Testvére, Ákos és a 73 kg-osok között induló Őze Olivér egyaránt hetedikként zárt.

Ugyancsak friss hír, hogy a felnőtt első osztályú csapat országos bajnokságon a kaposvári judosport eddigi legszebb eredménye született meg: a kizárólag helyi erőkből álló, a sportiskola felvevő egyesületeként működő fiatal együttes bronzérmet szerzett.

Az együttesben Naji Dávid, Huszár Máté, Kozma Ákos, Boros Bence, Hegedüs Botond, Kordély Péter és Demeter Bendegúz kapott helyet.

Címkék: cslegáncs, Kasi, judo, sikerek, sport