Szinte egész Európát bejárta a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata az elmúlt években, a nemzetközi porondon pedig sikeres és kevésbé sikeres túrák egyaránt akadtak.

Tavaly a Polonia London jelentette a végállomást a kaposváriaknak a Challenge Kupában, a somogyiak pedig idén is ebben a sorozatban szeretnének minél tovább menetelni. Ehhez szerdán meg is tehetik az első lépést, a szlovák Nyitra ellen.

- Tavaly a szlovák bajnokságban játszottam, ott a Nyitrával többször is megmérkőztünk - mesélte stábunknak Pápai Péter, a Fino Kaposvár nyáron igazolt liberója. - Igazából ők egy nagyon jó csapat, megnyerték a szlovák kupát , több válogatott játékosuk is van, külföldiekkel is erősítettek, szóval azt tudom mondani, hogy szerintem hasonló játékerőt képviselnek mint a Kecskemét.

A szlovákok számára jól alakult a hétvége, hiszen magabiztos győzelmet arattak a Zvolen ellen, míg a kaposváriak 3:1-es vereséget szenvedtek a Kecskemét otthonában.

Utóbbi mérkőzés pozitívuma volt, hogy a sérülését követően először kapott lehetőséget ifjabb Nagy Péter.

- Annak mindenképpen örülök, hogy játszhattam. Felemás érzések kavarognak bennem, meg szerintem a srácokban is. Egy látványos mérkőzés volt, kikaptunk, így a mi szempontunkból nem alakult jól, de azért voltak pozitív dolgok. Azt is látjuk, hogy miben kell még fejlődnünk, de úgy gondolom, hogy nincs nagy vész, ha ezeket a hibákat kijavítjuk, akkor rendben lesz minden - válaszolta ifjabb Nagy Péter.

A Fino Bajnokok Ligája-győztes játékosa szerint a továbbjutás szempontjából létfontosságú lenne kihasználni a hazai pálya előnyét.

- Esélylatolgatásba azért nem akarok belemenni, mert még élőben nem láttam őket, nyílván nehéz lesz továbbjutni rajtuk, de úgy gondolom, hogy itthon, hazai pályán, főleg a terem méreteiben adódóan, azért előnyünk van - tette hozzá ifjabb Nagy Péter.

A Fino - Nyitra Challenge Kupa mérkőzés szerdán 18 óra 30 perckor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, az összecsapást pedig élőben közvetíti majd a Digi Sport is.

A belépés természetesen ezúttal is ingyenes!

A Kazincbarcikának már sikerült

Október végén a Közép-európai Ligában (MEVZA) meccselt a nagy rivális Kazincbarcika a Nyitrával. Daniel Oravec csapata akkor idegenben verte a szlovákokat 3:1-re.

MEVZA KUPA, NYITRAI TORNA, 3. MÉRKŐZÉS

VKP Bystrina SPU Nitra – VRC Kazincbarcika 1-3 (-25, 23, -20, -29)

Nyitrai Sportcsarnok, 300 néző. V.: Miklosic, Seifried.

Nitra: Ogurcak 6, Hornik 8, Rehák 18, Menner 19, Kasper 7, Zatko 3. Csere: Malina (liberó), Hupka (liberó), Százvai, Wawrzynczyk 3, Macuha, Porubsky 2. Vezetőedző: Marek Kardos.

VRCK: Páez 4, Milev 15, Banai 9, Szabó D. 26, Mészáros 8, Juhász 10. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Dudás (liberó), Kozsla, Toronyai, Blázsovics 4, Árva. Vezetőedző: Daniel Oravec.

Az eredmény alakulása, I. szett: 3-2, 8-7, 12-12, 14-16, 20-20. II. szett: 3-2, 8-6, 13-11, 16-11, 21-21. III. szett: 2-3, 2-8, 7-11, 12-16, 13-22. IV. szett: 4-3, 8-5, 12-8, 16-10, 24-23.

Címkék: nitra, nyitra, challenge cup, challenge kupa, fino kaposvár, sport