Mindkét csapat számára fontos találkozóra készültek a felek. A zalaiak gyengébb rajt után próbálnak minél jobb pozícióba kerülni a mezőnyben, míg a kaposváriak négy győztes meccs után szenvedtek két vereséget.

Különösen a legutóbbi hazai kudarc volt fájó a somogyiaknak, melyet az újonc debreceniek ellen szenvedtek el. A zalaiaknál még nem szerepelhetett az újonnan igazolt James Kinney, akinek nem jött még nem a játékengedélye. Ugyanakkor az elküldött Rayshawn Simmons már nem volt a zalaiak játékosa.

Jól rajtoltak ugyan a kaposváriak, akik Dunn és Ivosev öt pontjával kezdtek, ám a következő támadások hibáit kihasználó hazaiak hamar felzárkóztak. Percekig nem született somogyi pont, aztán Dunn tempója sikeres volt. Ivosev sokkal agilisabban kezdett, mint a legutóbbi összecsapáson és Dunn is jobb volt. A ZTE-nél a kaposvári nevelésű Benke Szilárd volt a legeredményesebb, az ő révén tartotta a lépést a bajnoki bronzérmes gárda. bencze Tamás időkérése után is a vendégek maradtak lendületben, a negyed végére Hendlein triplájával, majd zsákolásával már 13–26 volt az állás.

A második negyed a Hendlein, Spica duó pontjaival kezdődött, de Dunn szólóit sem tudták lekövetni a hazaiak. Mohácsi és Benke találataival jött fel ismét a ZTE, amely Benke triplájával időkérésre kényszerítette Fekete Ádámot. A félidő végéig Evans is megszerezte első tripláját, így döntetlen lett a játékrész és ez tíz pontos vendégelőnyt jelentett egyben.

Benke ziccerével került ismét hét pontos közelségbe a ZTE, ráadásul Vaughn is betalált kintről, és két büntetőt is értékesített. Radic negyedik hibája után hamar a kispadra került, Spica pedig azonnal tempóval használta ki ezt. A kapkodó játékból a ZTE jött ki jobban, így 53–60-al zárult a negyed.

A záró szakaszra Evans már nem tudott visszajönni. Szabó Zsolt két hármasával kezdődött a játék, időt is kért ismét Fekete Ádám. A szurkolók által űzött egerszegiek a 34. percben Vaughn triplával egyenlítettek 62–62-nél, de elvesztették a kipontozódó Radic-ot. Baki és Ivosev kosaraival újabb előnyt szerzett a Kaposvári KK, de Dunn ellen technikait ítéltek. Míg a vendégek a zóna ellen teljesen eredménytelen voltak, a túloldalon Horváth Ákos negyedik hármasával 70–69-nél először vezetett a ZTE, amely kintről sokkal pontosabb volt a somogyiaknál. Szabó Zsolt negyedik hármasával nyerőemberré vált, Vaughn újabb hármasa pedig végleg eldöntötte a meccset.

Bencze Tamás: – Rosszul kezdtük a meccset. Készültek is ránk a vendégek, akik jól védték a leválásainkat. Elsősorban az volt a baj, hogy nem voltunk kollektívek. Látszott, hogy egyénileg nem fog menni. A második félidőben aztán volt mélységi játék és a kiosztásokból egyre jobban dobtunk. A szurkolóknak elismerés jár a biztatásért, köszönjük nekik a támogatást!

Fekete Ádám:– Nálunk egy játékos is nagyon sokat számít. Evans pedig jelezte, hogy nem tudja vállalni a továbbiakat. Harminc percig komolyan játszottunk, de a kinti mezőnysorból a legjobb emberünk esett ki. Ez a védekezésben is probléma volt, a szerkezetben voltak változások, ezért nem voltunk elég hatékonyak.

Zalakerámia ZTE KK – Kaposvári KK 78–72 (16–26, 18–18, 19–16, 25–12)
Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok,
V.: Győrffy P., Jakab L., Fodor A. (dr. Gincsai J.)

ZTE: Vaughn 17/12, Horváth 13/12, Benke 17/3, Szabó 17/12, Radic 4. Csere: Mohácsi 5, Jeffers 5, Kis -.

Kaposvár: Dunn 17/3, Evans 3/3, Ivosev 11/3, Hendlein 15/3, Spica 23. Csere: Bogdán -, Baki 3/3, Hock -.

Kipontozódott: Radic (35. perc), ill. Spica (40. perc).

Címkék: zalaegerszeg, kosárlabda, kaposvári kk, sport