Hendlein szerezte a meccs első kosarát a palánk alól, Watkins egyenlített büntetőkből, majd Autrey triplával fordított - kezdte összefoglalóját a BB1.hu. Hiába védekezett többször is jól az SKC, a támadás-befejezésekkel komoly gondjai akadtak, az ellenfél pedig élt magasságbeli fölényével. Négy és fél perc után, 5-10-nél időt kért Váradi. Sikerült felráznia csapatát. A kezdeti tapogatózás után azért belelendültek a játékosok a pontgyártásba, igaz ez a rohanás sokszor inkább kapkodásba fulladt. Duvnjak hármasával zárult az első egyed (20-18).

A frissen beállt Bagó szerezte a második etap első kosarát, az Evans-Dunn duó azonban hamar visszavette a vezetést csapatának. Felgyorsult a KKK játéka, nem tudott mit kezdeni vele a Sopron, 23-28-nál megint időt kért Váradi. A színvonal nem sokat javult, a somogyiak őrizték pár pontos előnyüket. Megint használt a hazai timeout, Watkins vezérletével vérszemet kapott a hazai gárda, 28-32-nél Fekete lépett az asztal felé. Nagyon kellett Evans két hármasa a vendégeknek, mert előtte Takács szépségdíjas ziccere után már 35-36 volt az állás. Watkins büntetőivel 37-42-vel mentek szünetre a csapatok.

Evans megszerezte saját és a Kaposvár negyedik hármasát. Hock kosarával először lett meg a közte tíz. Evans tarthatatlan volt, 37-50-nél időt kért a Sopron. Hendlein hármasával 11-0-át futott a KKK. Ivosev is betalált kintről, teljesen szétestek a fehér mezesek. Másfél perccel a harmadik negyed vége előtt Spica kosarával már húszra rúgott a differencia (43-63). Dunn kosarával zárult a harmadik negyed (45-67), melyben mindössze nyolc pontot dobtak a hazaiak. Minden jel arra utalt, hogy eldőlt a mérkőzés.

A záró felvonásban azonban elképesztő fordulat következett. Watkins harcolt meg egy kosárért a palánk alatt. Fellazult a somogyiak védekezése, 7-0 után időt kért Fekete. Watkins triplájával látótávolságon belül került az SKC (55-67). Sőt, az amerikai center büntetői és Mészáros könnyű ziccere után már „csak” nyolc volt közte. Watkins hatalmas zsákolásával 16-0-nál járt a Sopron, amely huszonkét pontról hatra jött vissza. Extázisba kerültek Váradi Kornél fiai, 61-67-nél újra időt kért a Kaposvár. És még nem volt vége! Mészáros faulttal együtt szerzett kosarat, a büntetői is a helyén, 64-67 (19-0). A végére egész jó meccs kerekedett. Még időben eszméltek Spicáék, másfél perccel a vége előtt, 67-73-nál még megpróbálta megfogni a meccset Váradi. Duvnjak két büntetőjére a hosszú ideje „csendben lévő” Evans vágott be egy triplát. Duvnjak válaszolt távolról, majd két büntetőt dobott az irányító (74-76). Evans ziccere után Duvnjak azonban eladta a labdát, Ivosev csak egy büntetőt dobott be, de ez is elég volt a győzelemhez, mert Greene triplája lejött.

Váradi Kornél, a Sopron KC vezetőedzője az M4 Sportnak: A probléma ott kezdődik, hogy a harmadik negyedben megadtuk az esélyt a Kaposvárnak, hogy ennyire elhúzzon. Nem akartuk feladni a hazai pályánkat, de nagyon beragadtunk a szünet után. Aztán megpróbáltunk védekezést váltani, amitől ritmust fogtunk, voltak könnyű góljaink, ez volt a felzárkózásunk kulcsa. Volt labdánk is az egyenlítésért, de a végén megint könnyű kosarakhoz juttattuk az ellenfelet, aki második szándékból is élni tudott a lehetőséggel. Próbáljuk mindig a legtöbbet kihozni magunkból, az lenne a legjobb, ha legközelebb nem mi futnánk az eredmény után. Gratulálok a Kaposvárnak, végig kontrollálta a mérkőzést, de büszke vagyok a srácaimra, mert betartották azokat az utasításokat, amiket kértem tőlük. Sajnos túl sok energiát vett ki belőlünk ez a fajta védekezés a végére.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője az M4 Sportnak: Ebben a bajnokságban minden idegenbeli győzelem aranyat ér, ez a mai is. Nem játszottunk jól, talán most játszottunk a legkevésbé jól, de nem hiszem, hogy bármilyen rossz szó érhetné a játékosaimat, mert amikor nagyon kellett, megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, előlépett egy-két játékos a végjátékban, és sikerült behúznunk a meccset. Nagyon fontos, hogy önmagunkhoz képest rosszabb játékkal is tudtunk nyerni, ez nagy dolog. Nyilván az utolsó negyedbeli leblokkolásunkban benne van a fáradtság, de nem csak arról van szó, egyszerűen elvesztettünk a ritmust. Egy győzelem után azonban kár lenne arról beszélni, hogy miben hibáztunk, miben nem. Megvan zsinórban a negyedik győzelmünk, nagyon örülünk neki. Kevesen jósolták volna ezt a kezdést nekünk, de mi bíztunk a csapatban. Komoly potenciál van ebben a társaságban.

Sopron KC – Kaposvári KK 74–79 (20–16, 17–24, 8–25, 29–12)

Sopron, Novomatic Aréna

V.: Cziffra Cs., Fodor A., Minár L. (Balogh L.)

Sopron: Duvnjak 16/6, Autrey 9/3, Takács 7/3, Dénes 4/3, Watkins 25/6. Csere: Greene 3, Mészáros 8/3, Bagó 2.

Kaposvár: Dunn 14, Evans 24/18, Ivosev 12/3, Hendlein 13/3, Spica 10. Csere: Grebenár 2, Hock 2.

Címkék: GYŐZELEM, sopron, kaposvári kk, sport