Hazai meccsel folytatódott a bajnokság az NB1-ben szereplő kaposvári női asztalitenisz csapat számára. Az idei összevont bajnokságban az ötödik fordulóban ismét egy olyan csapat várt a lányokra, akiket nem ismertek eddig, hiszen aktuális ellenfelük, az Orosháza korábban a Keleti csoportban szerepelt.

Az orosházi együttes tulajdonképpen azért nevezett be az NB1-be, hogy a fiatal ping-pongozóiank még több játéklehetőséget biztosítson. Kaposvárra azonban foghíjas csapattal érkeztek a vendégek, ugyanis a szövetség egy utánpótlás versenyt is szervezett a találkozó napjára.

A vendégek azonban így is megnehezítették a Kaposvár dolgát. Hiába szerzett 2:0-s előnyt a párosok után a házigazda, az egyéni küzdelmekben szorossá tette a csatát az Orosháza. A nagyot küzdő kaposváriak azonban 10:8-ra végül hozták a párharcot, ezzel pedig felugrottak a tabella harmadik helyére.

A lányokra legközelebb már egy jól ismert együttes vár, a következő fordulóban ugyanis Komlóra utazik a társaság.

Címkék: orosháza, kaposvári asztalitenisz club, nők, bajnokság, sport