Igazi labdarúgó-időben küzdött meg egymással a Bene Akadémia és a Kecskemét U17-es csapata, a másodosztályú bajnokság hetedik fordulójában. A dél-alföldiek listavezetőként érkeztek Kaposvárra és már csak emiatt is győzni szerettek volna a zöld-fehérek ellen.

A vendégek emlékezetében ugyanakkor élénken élt egy néhány hónappal ezelőtti vereség is.

- Tavasszal a 16-unkat megverték a Miovecz Zolival. Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok mindenféleképpen - mondta a Kecskemét U17 edzője, Csima Gyula.

A kaposváriak nem voltak irigylésre méltó helyzetben a forduló előtt. Richter Sándor dolgát eltiltások és sérülések egyaránt nehezítették.

A tizenhétévesek egy félidőn át remekül játszottak a harmadik helyezett DVTK ellen, míg az éllovas UTE otthonában csak egy góllal kaptak ki. A második helyezett Kecskemét ellen szintén jó játékkal szerettek volna előrukkolni.

- A mi csapatunkból még sajnos hiányzik kicsit az agresszivitás, ebbe kellene nagyon sokat előre lépnünk, ennek hiányában viszont sokat kell dolgoznunk a labdáért. Ha ebben fejlődünk, akkor eredményesebbek leszünk - mondta a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémi U17 edzője.

Richter Sándor tanítványainak ezúttal is csak a tisztes helytállás maradt, miután a jó erőkből álló lilamezesek minimális különbséggel, 1-0-ra nyertek. A vendégek a győzelmüknek köszönhetően át is vették a vezetést a tabellán, míg a zöld-fehérek visszacsúsztak az utolsó helyre.

Címkék: bene, akadémia, sport