A budapesti Tüskecsarnok Sportuszodában szálltak vízbe a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2017. évi Országos Pontszerző Bajnokság Országos Úszóbajnokság résztvevői október 5-én. A megmérettetést a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület közösen rendezte.

A főváros egyik új, kiemelt sportlétesítményében megtartott bajnokságra huszonkét csapat nevezett, minden megyei és a fővárosi igazgatóság küldött versenyzőket, emellett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ közös csapata, illetve a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ csapata is elindult. A verseny megnyitóján Markos Zoltán tű. ezredes, fővárosi gazdasági igazgatóhelyettes kiemelte, az úszásnak a tűzoltók életében nagy szerepe van, hiszen akár naponta szükségük lehet e tudásra vízből mentés során.

Somogy megyét tízfős csapat képviselte (Csizmadia Réka, Bázelné Mihályka Szabina, Kálmán Dániel, Somogyi Tamás, Bicskei Balázs, Földi Szilárd, Szabó Gyula, Rózsa Róbert, Györei Benjámin, Szabó Norbert). A csaknem kétszáz sportos résztvevő a kitűnő eredmények reményében, a saját és a szervezeti egysége sikeréért küzdve állt a rajtkőre. A versenyzők női és férfi kategóriában, korosztályokra bontva, különböző úszásnemekben indultak, így ötven- és százméteres távokon, gyors-, mell- és hátúszásban, illetve váltóversenyekben. A verseny kitűnő körülmények között, jól szervezetten, óvás és sérülés nélkül zajlott le.

A díjakat Bittmann Tibor tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság humánszolgálat-vezetője, dr. Demény Ádám tű. ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület elnöke, dr. Gubicza József tű. ezredes, a BM OKF Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztály vezetője, Varga Ferenc tű. dandártábornok, fővárosi igazgató, Berecz György tű. ezredes, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ igazgatója és Markos Zoltán tű. ezredes adta át a helyezetteknek. Végül Varga Ferenc tű. dandártábornok megköszönte a résztvevőknek a sportszerű versenyzést, kiemelte az úszásnak és általában a sportolásnak az állóképesség fejlesztésében, a szolgálatképesség fenntartásában betöltött szerepét.


Fotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságFotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Fotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!


 
A csapatverseny első hat helyezettje:
 
1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság                      373 pont

2. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság                                                            366 pont

3. Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság                                            343 pont

4. Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság                                               248 pont

5. Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság                                                      240 pont

6. Katasztrófavédelmi Oktatási Központ                                                                 229 pont

Címkék: negyedik hely, úszóbajnokság, budapest, katasztrófavédelem, sport